A DK fegyelmit kezdeményez a debreceni polgármester ellen

A DK fegyelmit kezdeményez a debreceni polgármester ellen

app László (Fidesz-KDNP) polgármester a felújítás alatt álló debreceni Csokonai Nemzeti Színházban tartott sajtótájékoztatón 2023. január 25-én (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Egy ország tapasztalja, hogy milyen elemi erővel lángolt fel a debreceni emberek ellenállása az ablakaik alá tervezett, súlyosan környezetpusztító kínai akkumulátorgyár ellen. Nem véletlen a felháborodás, mert Papp László polgármester átverte a debrecenieket. Amikor tavaly nyáron az önkormányzati közgyűlés elé vitte a debreceni ipari park vízfelhasználásáról szóló előterjesztését, még szó sem volt az akkumulátorgyárról – olvasható a DK közleményében. A Varga Zoltán országgyűlési képviselő által jegyzett dokumentum szerint pártja eljárást kezdeményezett Papp László polgármester ellen, aki nemcsak a debreceni képviselőknek hazudott, hanem 200 ezer debreceninek is.

A közlemény emlékeztet, Debrecennek hosszú történelme során egyetlen olyan polgármestere sem volt, aki előre megfontolt szándékkal a debreceniek nyugalma, egészsége és biztonsága ellen cselekedett volna, és odadobta volna őket a zsebük megtömésére készülő külföldi üzletembereknek, a környezetpusztító gyár építéséből hasznot húzó fideszes milliárdosoknak és korrupt pártkatonáknak.

Reggel hírt adtunk róla, hogy Mándi László debreceni momentumos önkormányzati képviselő helyi népszavazást kezdeményezett a „túl nagy vízigényű gyárak létesítéséről”, de az akkumulátorgyárat célozva. Az LMP is bejelentette, hogy országos népszavazást kezdeményez az ügyben. A párt ezt már tavaly decemberben is bejelentette, de később az aláírásgyűjtőíveket sem vette fel, és így egyetlen aláírást sem gyűjtött. Közben szerdai sajtótájékoztatóján a Mi hazánk országgyűlési képviselője, Apáti István ugyancsak bejelentette, hogy helyi népszavazást kezdeményeznek az ügyben.