Az MTA elítélte a fajelmélettel kacérkodó téveszméket, de Orbánt vagy a beszédét nem említik

Az MTA elítélte a fajelmélettel kacérkodó téveszméket, de Orbánt vagy a beszédét nem említik

A Magyar Tudományos Akadémia épülete

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Magyar Tudományos Akadémia elnöksége nem hamarkodta el, hogy reagáljon Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn elmondott, és a fajok keveredésének elutasítását emlegető beszédére. Most nyilatkozatot adtak ki, amelyben egyérelműen hitet tesznek azon tudományos tény mellett, hogy „a ma élő emberek egyetlen fajhoz (Homo sapiens) tartoznak, melynek tagjai eltérnek egymástól például bőrszín, testalkat, arcberendezés szerint. Az ember hosszú idő alatt kialakult különböző rasszainak egyike sem magasabb vagy alacsonyabb rendű, mint a másik, és keveredésük egyidejű az emberiség történetével.”

Arra figyelmeztetnek, hogy „e folyamat bármilyen korlátozása vagy megbélyegzése összeegyeztethetetlen az egyetemes emberi kultúrával, a humanizmussal, a kereszténységgel és az emberi jogokkal.” felhívják a figyelmet, hogy „a politika és a társadalom felelőssége a kultúrák egymást gazdagító, de önazonosságukat megőrző sokszínűségének fenntartása, találkozásaik koordinálása és a fellépő ellentétek kibékítése a nemzetek és az emberiség javára.”

Nyilatkozatukat azzal zárják, hogy „az olykor igen keserűen megszerzett történelmi tapasztalatok arra tanítanak, hogy óvakodjunk a túlegyszerűsített válaszoktól.”

Kár, hogy aki egy kő alatt élt az elmúlt napokban, vagy esetleg a jövőben próbálja majd történészként értelmezni az MTA állásfoglalását, annak fogalma sem lesz, hogy mi ez az egész, mert a nyilatkozatban egy szóval sem említik az okot, sem a miniszterelnököt, sem Tusnádfürdőt, sem a beszédet, sem semmit, amin esetleg a kormány megharagudhatna.