Bajnai Gordon: Beleprovokáltak egy beszélgetésbe, amit kiforgatnak

Bajnai Gordon: Beleprovokáltak egy beszélgetésbe, amit kiforgatnak

Bajnai Gordon és Karácsony Gergely (Fotó: Bajnai Gordon / Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Interjút adott a 24.hu-nak az úgynevezett Városháza-ügy kapcsán Bajnai Gordon, akit a kormánysajtó azzal vádol, közvetített a főváros és olyan befektetők között, akik szeretnék megvásárolni az épületet.

– Régi kollégám, Gansperger Gyula, akivel előtte már évek óta nem beszéltem, azzal hívott fel augusztusban, hogy a legfontosabb befektetési partnere, aki nem mellesleg a legnagyobb magyarországi befektetőcsalád képviselője, szeretne nekem bemutatkozni. Én pedig szolidáris ember vagyok, és ha valakivel együtt dolgoztam, és nem vált méltatlanná a bizalmamra, szánok rá egy órát az életemből – ezzel magyarázta a volt miniszterelnök, miért készülhetett el az a kiszivárgott hangfelvétel, amelyen ő és Gansperger beszélgetnek az orosz Rahimkulov-családdal a Városháza épülete kapcsán. Bajnai Ganspergerrel még a Wallis-cégcsoportnál dolgozott együtt néhány évig.

A felvetésre, hogy Bajnai a hangfelvételen azt mondja az orosz befektetőnek, hogy: „Gyula régi harcostársam, sokszor több mint a barátság, mi együtt küzdöttünk a barikádokon”, később viszont csak úgy fogalmazott, „szórványos” a kapcsolata Ganspergerrel, úgy reagált: „A »Gyula régi harcostársam« mondat talán valóban túl költőire sikeredett, és igazából azt a célt szolgálta, hogy indokoljam a vendéglátómnak, hogy miért is fogadtam el általa a meghívást. És ha szabad valami személyeset: szerintem Ganspergert most talán az bántja a leginkább, hogy a Fidesz-sajtó baloldali üzletembernek titulálja, kiközösíti, miközben, ha valaki, hát ő tényleg a kezdetektől ott volt a Fidesz mellett”.

Bajnai szerint ő nem remélt hasznot attól, hogy összeismerkedik a Rahimkulov-családdal, „sőt, a találkozó elején azzal kezdtem, hogy nekem volt miniszterelnökként nincs, nem is lehet üzleti érdekem”. – Utólag persze már én is okos vagyok, de úgy látszik, mióta nem vagyok a magyar közéletben aktív, és jobbára konszolidált demokráciákban dolgozom, eltompultak a vészjelző reflexeim – tette hozzá később Bajnai. Szerinte a felvetés sem volt szokatlan, hogy Rahimkulovék meg akartak vele ismerkedni, „talán az a furcsa, hogy a megelőző évtizedekben nem találkoztunk. Egyébként a kérés olyannyira nem szokatlan, hogy az elmúlt évtizedben a világ legnagyobb befektetői közül sokan kérték ki a véleményemet Magyarországgal, a régióval kapcsolatban”.

Megvesztegethetetlen a főváros vezetése

Arra a kérdésre pedig, hogy működhet-e gazdag orosz család Putyin nélkül Kelet-Európában, Bajnai úgy felelt: „Én annyit tudok, hogy ez a család Magyarországon jóval korábban telepedett meg, minthogy Putyint elnökké választották”. Az ügyet pedig úgy értékelte: „ez az egész szervezett, titkosszolgálati módszerekkel, rákészülten, törvénytelenül elkövetett akció volt”. – Ha lesifotós várja az embert, ott nem csupán arról van szó, hogy véletlenül kikerült egy rutinszerűen felvett beszélgetés – vélekedett. Egyébként a volt kormányfő állítása szerint a történtek után sem Rahimkulovot, sem Ganspergert nem kereste.

Bajnai arra is kitért, a tárgyaláson emlékei szerint nehezen fogadták el azt az értékelését, hogy a befektetők fejlesztési javaslata most nem tud előrehaladni, mert nincs hozzá politikai támogatás. – Azt kezdték elég provokatívan mondani, hogy náluk ajánlkoznak közvetítők, akik megoldást ígérnek. Erre reagáltam én kissé ingerülten, és cápának neveztem az ilyen ajánlkozókat, akik úgysem tudnak elintézni semmit, csak kárt meg bajt okoznak. Szóval én egyáltalán nem arról beszéltem, mint amit a NER sajtó szajkóz, hogy „a Városházán jutalékrendszer működik”, ilyenről nincs tudomásom, nagyon messze élek ettől. Viszont van keserű tapasztalatom a múltból, általában a magyar politikára vonatkoztatva (...) – vélte.

Később a volt kormányfő arról is beszélt, a Városháza fejlesztése „egy évtizedek óta placcon lévő lehetőség”. – Fejlesztési kormánybiztos voltam, amikor Demszky Gábor készíttetett egy tervpályázatot arra, hogyan lehetne okosabban hasznosítani a Városháza már akkoriban is alacsony hatékonysággal működő épületét. Sőt, emlékeim szerint a kilencvenes években egy bank egy ideig bérelte is az épület egyik használaton kívüli szárnyát – vélte. Bajnai szerint azt is elmondta a befektetőknek, csak akkor lehet bármi a tervükből, ha politikai konszenzus alakul ki az ügyben, „olyan jelentőségű az ügy, ne is álmodjanak róla, hogy verseny nélkül hozzájutnak az épülethez”. – Már csak azért se, mert akiket én ismerek a Városháza vezetéséből, azok megvesztegethetetlenek – tette hozzá.

Azt gondolta, nem árt, ha átad egy üzenetet

Bajnai később azt is kifejtette, Tordai Csabával, a főváros vagyonkezelő igazgatóságának elnökével beszélt a Városháza kapcsán a tárgyalás előtt, de csak azért, hogy felkészülten érkezzen. – Elmondta, hogy a Városháza túl nagy a jelenlegi funkcióihoz képest, ráadásul borzasztó műszaki állapotban van, ezért a városvezetés szeretné módszeresen végiggondolni, miként lehet hosszú távon fejleszteni, hasznosítani, miközben a köztulajdont fenntartják – idézte fel Tordai szavait Bajnai.

A volt kormányfőt azzal is szembesítették, a befektetőjelölt kérésére ő megígérte, hogy jelzi Tordai Csabának, hogy továbbra is van vásárlói szándék. A kérdésre, hogy miért ígért ilyet, azt mondta: „Ott helyben úgy gondoltam, hogy azzal nem ártok, ha ezt az üzenetet átadom. Utólag azonban ezt mégsem tettem meg, az egész beszélgetést végiggondolva az az érzésem alakult ki, hogy nekem ezzel nem helyes többet foglalkoznom”.

Az interjú végén Bajnai azt is megjegyezte: „A Városháza-akcióban Karácsony Gergely volt a fő célpont, mert azt gondolták, ő lesz az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Engem, aki közismerten támogattam őt, beleprovokáltak egy beszélgetésbe, amit kiforgatnak az eredeti jelentéséből. Szomorú látni, hogy Magyarországra is megérkezett az Oroszországban kifejlesztett kompromat-technika, csak éppen Anonymus képében”.

Az interjú teljes egészében itt olvasható el