Egymilliót fizet a rendőrség annak, akit tévesen gyanúsított garázdasággal

Egymilliót fizet a rendőrség annak, akit tévesen gyanúsított garázdasággal

A per nyertese, Péter Ottó és ügyvédje, Fazekas Tamás (Fotó: Facebook/Magyar Helsinki Bizottság)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Egymillió forintos sérelemdíjat kell fizessen a rendőrség annak a férfinak, akit tévesen gyanúsítottak garázdasággal – számolt be róla a Helsinki Bizottság.

Az eset még a rabszolgatörvénynek nevezett jogszabály elleni tiltakozások idején, 2018 végén történt. A érintett kutyát sétáltatott a demonstrációk idején, két kilométerre az eseményektől, mégis előállították garázdaság gyanújával, majd 43 órán át fogva tartották a X. kerületi kapitányságon.

A férfit a lakásához közel, a VII. kerületi Klauzál téren tartóztatták fel, majd állították elő. A Helsinki közlése szerint a gyanút semmi sem igazolta, ezért pedig utólag bocsánatot kell kérnie a rendőrségnek, továbbá az említett összeget megfizetnie. A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete mindenben az ipari alpinista férfinak adott igazat. A bíróság szerint a rendőrség megsértette az érintett személyi szabadságát és emberi méltóságát is.

„Törvényi alap és megalapozott gyanú nélkül senkit nem lehet gyanúsítottként kezelni és fogva tartani. A Magyar Helsinki Bizottság azért dolgozik évtizedek óta, hogy ilyen ne történhessen, és ha mégis megtörténik, az ártatlanul meghurcolt ember kapjon elégtételt az államtól” – közölte a szervezet.