Gyurcsány Ferenc: A Fidesz nem vitatkozni, hanem ölni akar

Gyurcsány Ferenc: A Fidesz nem vitatkozni, hanem ölni akar

Gyurcsány Ferenc 2022-es évértékelője (Fotó: György Tücsök)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Fidesz nem partner, ezért nem mennek el vitatkozni velük – közölte Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke legfrissebb Facebook-bejegyzésében.

Mint írta, nem ad tanácsot egyetlen más pártnak sem, csak általános érvénnyel fogalmaz. Szerinte a „rendszerváltó pártok” csak egy dologról tárgyalhatnak a „rendszerkívüliekkel”: a demokratikus, szabad és tisztességes választásokról, annak feltételeiről.

– Semmi másról. Mert, ha bármi másról tárgyalnak, akkor beemelik a Fideszt abba a demokratikus diskurzusba, ahol nekik már nincs helyük – vélekedett a pártelnök, aki szerint a Fidesz nem vitatkozni, hanem ölni akar. Emlékeztetett a kormányfő elhíresült mondatára, miszerint „ha teheted, akkor ellenfeledet meg kell ölnöd”.

Ugyanakkor Gyurcsány szerint demokratának lenni nem egyenlő azzal, hogy „felkínálod magad ellenfelednek rituális politikai gyilkosság áldozatául”. Úgy látja, nem a vita ideje ez, hanem a küzdelemé, majd posztját a jól ismert fordulattal zárta: „Más dolgunk van. Készülni.”

Vasárnapi posztjában a volt kormányfő meghirdette a párt „szeptemberiálisát”, ennek keretében szeptember első hétvégéjén az ország 70 helyére hívják meg az érdeklődőket, hogy közösen töltsenek el pár órát.