NERbot: a kormány vádemelést emlegetett, az ügyészség nem mondott ilyet

NERbot: a kormány vádemelést emlegetett, az ügyészség nem mondott ilyet

Nemzeti konzultáció (Forrás: Kormany.hu)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A kormány előbb tudott az ügyészség vádemeléséről a NERbot ügyében, mint hogy utóbbi egyáltalán megtörtént volna – számolt be róla a 444. Arról az algoritmusról van szó, aminek a segítségével több mint ezer konzultációs kérdőívet töltöttek ki. Az egykori Fidesz-támogató, Tomanovics Gergely a Youtube-csatornáján közvetítette, ahogy sorra töltötte ki ezeket anélkül, hogy bármiféle akadályba ütközött volna.

A kormány ezek után közölte, hogy feljelentést tesz, illetve azt is, hogy egy tavalyi támadás esetében már vádemelés is történt. Utóbbiról viszont eddig nem volt szó, a rendőrség ehelyett májusban lezárta a nyomozást, a Kiberbűnözés Elleni Főosztály pedig vádemelési javaslatot tett az illetékes ügyészségnek. A 444 ezért érdeklődött az ügyészségnél, ahol azt a választ adták: „a vádemelés kérdésében egyelőre nem lehet megalapozottan dönteni, ezért további eljárási cselekményeket írt elő a rendőrségnek, amely azokat jelenleg is teljesíti.” A szóvivő azt javasolta, ősszel érdeklődjenek legközelebb. Tehát bár a kormány már tényként kezelte a vádemelést, arról egyelőre, legalábbis a vádhatóság szerint, még nincs szó.

A 444 szerint nehezíti a vádemelést, hogy információs rendszer vagy adat megsértése miatt akkor lehetne csak eljárni, ha a készítők feltörték vagy kijátszották volna az oldal védelmi rendszerét. Csakhogy ilyesmiről nincs szó, ugyanis az oldal kezelői nem építettek hasonló védelmet a rendszerbe. A robotokat kiszűrő reCAPTCHA-t is csak azután tették ki most, hogy Tomanovics már a harmadik élő közvetítését indította el.