Vissza kell térnünk a hithez, a családhoz, hogy legyen részünk szeretetben, és legyen miben reménykednünk – mondta a Terror Háza Múzeum főigazgatója a IV. Budapesti Demográfiai Csúcson csütörtökön.
Schmidt Mária a Nők a családban című beszélgetést felvezető előadásában úgy fogalmazott: „csak aki remél, szül gyermeket”. Mint mondta, a mai nyugati neoliberális, neomarxista elit nem tud jövőképet adni, mert szellemileg kiüresedett. Ateista, relativista, nihilista világa megfoszt bennünket a reménytől. A főigazgató kifejtette, hogy Európának és Magyarországnak nem a világ túlnépesedésével kell foglalkoznia, hanem azzal, hogy minden eszközzel elősegítse azoknak a kívánt gyermekeknek a megszületését, akikről a fiatalok ma sok esetben lemondanak. – A XXI. század feminizmusának nem lehet más célja, mint annak tudatosítása, hogy az anyaság érték, és az anyaság a nő igazi hivatása – mondta.
Beszélt arról is, hogy a második világháború után Európa szovjetizált, keleti részén a nők egyenjogúsítását tűzték ki célul, a nyugati, amerikanizált világ a nők helyét a családban, háztartásban anyaként és feleségként jelölte ki. Felidézte, hogy Magyarországon 1945-től megszűnt az egykeresős családmodell, a nőknek helyt kellett állniuk a munkában és a családban egyaránt. Ehhez az állam igyekezett olyan szociális ellátórendszert kiépíteni, amely könnyített a helyzetükön. A szocialista állam a gyermekeket közjónak tekintette, támogatta a gyermekvállalást és a nevelést.
Ezzel szemben – folytatta –, a nyugati világban nem igazán épültek ki a gyermekek felügyeletét, közétkeztetését vállaló állami intézmények, bölcsődék, óvodák, napközi otthonok. Az 1960-as években a munkaerőhiány miatt nem a nőket, hanem vendégmunkásokat állítottak be dolgozni. A kétkeresős családmodell kialakulásának folyamata Nyugaton csak az 1980-as években indult meg. Ezért Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a női emancipáció csak mintegy 30 éves késéssel indult el Magyarországhoz képest.
A két modell közötti különbség jelentős. Magyarországon az önálló keresettel rendelkező női modell megszilárdult, a magyar nők egyenjogúsága természetessé és megkérdőjelezhetetlenné vált. 1990-ben, amikor térségünk amerikanizálódására is sor került, a női emancipáció és a feminizmus képviselői (...) figyelmen kívül hagyták, hogy a női egyenjogúság területén ők vannak hozzánk képest több mint három évtizedes lemaradásban. Szavai szerint „a magyar nők mind virtuózak, hiszen egyszerre teljes értékű anyák, feleségek és munkaerők”.
Kijelentette, hogy Nyugaton a nukleáris – hagyományos – családmodell válságba jutott, eltűntek, ritkaságszámba mennek a nagycsaládok. A XXI. század második évtizedében a nyugati társadalmak meghaladták a vallást, a családot, a nemzetet, kizárólag az egyén kiteljesedését és az önmegvalósítást tekintik életcéljuknak.
(MTI)
