Szijjártó nosztalgiával emlékezik vissza Trump elnökségére

Szijjártó nosztalgiával emlékezik vissza Trump elnökségére

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) átadja a Magyar Érdemrend középkeresztjét Jared Kushnernek, Donald Trump volt amerikai elnök főtanácsadójának New Yorkban 2022. szeptember 22-én. (MTI/KKM)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Donald Trump korábbi amerikai elnök idején volt a legjobb a kapcsolat Magyarország és az Egyesült Államok között – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban a Fox News Digital című amerikai hírportálnak nyilatkozva.

– Feltétlenül együtt fogunk dolgozni mindazokkal, akiket megválasztottak az Egyesült Államokban – mondta a tárcavezető. Ugyanakkor őszintének kell lennünk: a viszonyt, a politikai kapcsolatokat tekintve nagy különbség mutatkozott a konzervatív vagy republikánus és a demokrata párti kormányzatok között – tette hozzá.

Trump elnöksége idején volt a valaha legjobb politikai kapcsolat a két ország között, a lehető legjobb viszony – hangsúlyozta Szijjártó Péter, bizonyosságát fejezve ki, hogy ugyanez a jó kapcsolat fogja jellemezni a két kormányt, ha Trump elindul a következő választáson és megnyeri.

Szijjártó Péter az interjúban visszautasította azokat a nyugati vádakat, miszerint az idén negyedik alkalommal újraválasztott Orbán Viktor miniszterelnök aláásná a demokráciát. Mint mondta, az Európai Unió csak azt tartja demokráciának, ha „liberálisok kormányoznak”.

Magyarországon nem ez a helyzet, mert mi egy hazafias, jobbközép, kereszténydemokrata kormányzat vagyunk, határozottan a liberális fősodor ellen – tette hozzá. Gyűlölnek minket, és mivel sikeresek vagyunk, mintegy példaként szolgálunk arra, hogy nemcsak a liberális fősodor lehet haladó és sikeres. Konzervatív politikai stratégia is lehet sikeres. És ők nem tudják elviselni ezt a tényt – mondta.

Szijjártó Péter ezzel összefüggésben felidézte az autóiparban megvalósult olyan forradalmi változásokat, mint az elektromos akkumulátorok magyarországi gyártását, ami az utóbbi évtized „öt legnagyobb befektetésének egyike volt Európában”, valamint azt is, hogy Magyarország az Európai Unió tagállamai közül elsőként ratifikálta a párizsi klímaegyezményt.

A külügyminiszter egyetértését fejezte ki az ENSZ Közgyűlésén felszólaló vezetőkkel abban, hogy a klímaválság a legfőbb kihívások közé tartozik. Megjegyezte, hogy Magyarország csökkentette károsanyag-kibocsájtását azzal a céllal, hogy 2050-re elérje a karbonsemlegességet, miközben növeli bruttó hazai termékét. – Ez egy nagyon fontos kérdés számunkra, ugyanakkor gyakorlatiasan állunk hozzá – mondta Szijjártó Péter.

Számunkra a gazdaságnak, a versenyképességnek és környezetvédelemnek kéz a kézben kell haladnia. Amennyiben a kettő közötti egyensúly felborul, az veszélyezteti az erőfeszítések hitelességét – húzta alá.

Szijjártó Péter szót ejtett az Oroszország elleni szankciókról is. „A szankciók többet ártanak nekünk, európaiaknak, mint az oroszoknak” – hangsúlyozta. – Az európai energiaellátás biztonsága lényegében a múlté. Energiaellátási válság van nemcsak az árak, de a mennyiség tekintetében is, nem is beszélve az inflációról és az élelmiszerárakról – fűzte hozzá.

Tehát a szankciós politika nem nyújtotta azokat az eredményeket, amelyeket az Európai Unió és a brüsszeli intézmények vártak tőle – emelte ki Szijjártó Péter.

(MTI)