Több mint 110 millió forintba kerülhetettek Novák Katalin tengerentúli útjai

Több mint 110 millió forintba kerülhetettek Novák Katalin tengerentúli útjai

Novák Katalin, köztársasági elnök New York-ban, 2022. szeptember 22-én, Kőrösi Csaba, magyar diplomata társaságában

Fotó: Facebook/ Novák Katalin

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Szinte teljes Föld körüli távot tett meg Novák Katalin köztársasági elnök, amikor szeptemberben és novemberben az Egyesült Államokba és Kanadába utazott. Az utak költségei pedig meghaladták a 110 millió forintot is – derítette ki a Magyar Hang, a Sándor-palotának küldött közérdekű adatigénylés révén. Ebben pedig még nincs is benne, hogy mennyit költöttek szállásra és étkezésre.

Emlékezetes, hogy Novák Katalin szeptember 21-én New York-ban, az ENSZ közgyűlésén mondott beszédet, majd több napos amerikai utazgatásba kezdett. Felkereste többek között az amerikai-mexikói határt, hogy „a migrációs helyzetről tájékozódjon”, díjat adott át Edith Eger magyar származású holokauszttúlélőnek és írónőnek, majd kaliforniai magyarokkal is találkozott. Fotózkodott Joe Biden elnökkel és a first ladyvel, összefutott Mel Gibsonnal, görkorival begurult egykori, arcadiai középiskolájába és beszédet mondott egy kansasi keresztény főiskolában is  (erről később bővebben is írunk).

Novemberben már a kanadai Ontarióban láthattuk: felkereste a magyar diaszpórát, díjat adott át a magyar kormánnyal baráti kapcsolatokat ápoló Jordan P. Peterson sztárpszichológusnak, de egy képregény-rajongó mérnök gyárába is benézett.

Tíz nap alatt a Föld körül?

A Magyar Hang szerette volna megtudni, hogy mekkora utat tett meg és mindez mennyibe került. Közérdekű adatigénylésben kérdeztünk rá a részletekre, így tudhattuk meg, hogy Novák Katalin összesen:

• Tíz napot töltött az Egyesült Államokban és Kanadában
• Mindkét útja során 12-12 fős delegáció kísérte el (mint a Magyar Hang kiderítette, vele tartott lánya is)
• Az amerikai út során több mint 22 600 kilométert repülővel, több mint 1100 kilométert autóval tett meg, és nyolc városban 19 helyszínt keresett fel
• A kanadai út során 14 816 kilométert tett meg repülővel, és 3 várost, 10 helyszínt keresett fel

Vagyis, Novák Katalin és kísérői több mint 37 400 kilométert tettek meg repülővel a két út során, ami kevéssel marad el a Föld 40 ezer kilométeres kerületétől. A Sándor-palota kommunikációs osztálya azt ugyanakkor kérdésünkre sem árulta el, hogy mennyibe kerültek a repülőutak, az elnök és csapatának elszállásolása, napi ellátása – mivel szerintük ebben a kérdésben nem az elnöki hivatal az adatkezelő (hogy akkor ki lenne az, nem árulták el). Csupán annyit közöltek, hogy Novák Katalin közel 6,4 millió forintot költött  államfői protokollkeretből a két utazás során. Hiába kérdeztük, arra sem válaszoltak, hogy Balog Zoltán református püspök az államfő vendégeként és költségén utazott-e velük, esetleg az egyház finanszírozta utazását.

Elégetett tízmilliók

A Népszava közérdekű adatigénylésének köszönhetően viszont ma már tudhatjuk: Novák Katalin és küldöttségei nem kereskedelmi járattal, hanem valamelyik kormánygéppel repültek Amerikába és Kanadába. A honvédség Airbus A319-esei egyhuzamban nem, csak tankolással tudják megtenni a kontinensek közötti távokat, a Dassault Falcon FX megszakítás nélkül is képes ekkora útra. Szeptember 19-én Szijjártó Péter külügyminiszter is az egyik Falconnal utazott az ENSZ-közgyűlésre.

A luxusrepülőnek számító Dassault Falcon FX-ek csak úgy falják az üzemanyagot: óránként 6800 dollárba, 2,5 millió forintba kerül a használatuk, beleértve az elhasznált üzemenanyagot is. Mivel ezeknek a gépeknek az átlagos utazási sebessége 850 kilométer/óra, könnyen kiszámítható az amerikai és kanadai út repülési óraszáma, üzemköltsége. Ha Novák és küldöttsége a Falconnal repült, az a jelenlegi dollár-árfolyamon összesen 112 millió forintos repülési üzemköltséget jelentene. Amennyiben pedig az Airbusokat használták volna, a repülési üzemköltség elérhetné a 155 millió forintos tételt - legalábbis az Aircraft Cost Calculator számítása alapján. Igaz, ennél szerényebb, 110 milliós Airbus-kalkulációkat is találtunk a neten.

 

Mindehhez hozzájárulnak az államfő említett protokoll kiadásai, valamint az ismeretlen – ám alkalmanként vélhetően jelentős összegeket felemésztő – kinti költségek is: a több mint ezer kilométeres autóút, a delegációk elszállásolása és élelmezése, a reptéri parkolás, valamint a honvédségi alkalmazottak bére.

Katalin Kansasban beszélt a NER céljairól

Az amerikai körutazás egyik különös állomása volt Kansas, ahol a köztársasági elnök egy keresztény főiskola, a Benedictine College hallgatói előtt mondott beszédet. Novák Katalin itt különösen fesztelenül beszélt és válaszolt a közönség kérdéseire.

A beszélgetésről készített, közel egyórás videóból tudhattuk meg azt is, hogy Novák Katalin szerint

  •  a kormány tudatosan adja át az oktatást, az egészségügyet és a szociális ellátást a vele szorosan összefonódó egyházaknak, amik aztán az oktatott iskolások révén „újranevelik” azok szüleit is;
  •  hogy a szívhangrendelettel az emberi élet szépségére és fontosságára figyelmeztetik az abortuszra készülő nőket;
  • és hogy a pedofil bűnelkövetőkről szóló törvény számára egyet jelent az LMBTQ-mozgalmak elleni ideológiai harccal

És azt is, hogy Novák úgy véli, köztársasági elnökként az ember szinte bármit megtehet.