A születésnap a Balaton északi partján ér bennünket, ám az ottani kedvenc helyünkön már nincs szabad asztal. A csopaki Víg Molnárt jó pár éve, a felújítást és tulajdonos-, illetve koncepcióváltást követően egyszer már kipróbáltuk, és nem őrzünk szörnyű emlékeket arról a látogatásról. Az óra ketyeg, a születésnap estéje közel, így a Víg Molnárban foglalunk asztalt. Ami egy nyár közepi szombat estén nem ütközik akadályba; ezt vészjósló jelként kellene értékelnünk, de hát teher alatt könnyű könnyelmű döntést hozni.
A csopaki csárda a „klasszikus magyar ízek és alapanyagok, újragondolva” elképzelését követi. A leves vonatkozásában sikerül is tartalommal feltölteni ezt a manapság már kissé közhelyszerű koncepciót. Végre egy hely, ahol megfelelő hőmérsékleten sikerül felszolgálni egy húslevest. Nem tűnik túl bonyolult feladatnak egy vendéglátással foglalkozó üzemben megugrani ezt a küldetést, mégis „elhulltanak legjobbjaink a hosszú harc alatt”. Kakaslevest kérünk és kapunk zöldfűszeres húsgombócokkal, tésztával és színes répával. A húsgombóc egészen kiváló ízhatású és állagú, és ha nem csalnak az érzékeink, akkor valóban kakashúsból készült. A gombóc nem túlfűszerezett, nem az volt megalkotójának célja, hogy a fűszerekkel elfedje a hús ízét és minőségét. És nem is kell, a hús kiváló zamatú. Az alapléről is csak szuperlatívuszokban beszélhetünk, kellően, de nem túlságosan ad vissza egyfajta enyhén kesernyés ízt, melynek a húslevekre egyébként jellemzőnek kellene lennie e lángoktól ölelt kis hazában.
A leves után viszont érkezik a megrendelt főétellel együtt egy nem megrendelt mellékkörülmény is: a csalódás. Roston fogast kérünk házi gyúrt tésztával, cukkinis parajmártással, sült paradicsommal és cukkinivel. Az ízharmónia alapötlete jó, az össze is állna tán, ám a fogas minősége pár száz méterre a magyar tengertől komoly kívánnivalót hagy maga után. Nem vízízű – erre oly sok kezdő halfogyasztó szokott panaszkodni –, hanem leginkább ízetlen, jellegtelen, egyáltalán nem markáns. Ez minden bizonnyal beszerzési hibára vezethető vissza: fogasunknak nincs íze. A főételünknél már igenis zavaró, amit a levesnél még dicsérőleg jegyezhettünk meg, hogy séfünk – ottjártunkkor legalábbis – nem talált el a fűszerespolcáig. Az pedig egy ilyen árfekvésű intézményben, mint a csopaki Víg Molnár már több mint bűn, hogy a köret(ek) hőfoka(i) jelentősen elmarad(nak) a főételétől, majdnem hideg(ek). A vacsorapartnerünk által rendelt unokatesó, a „rántott fogas burgonyapürével, édesköménnyel és remuládmártással” is hasonló kihívásokkal küzd, így minden bizonnyal nem egyedi esettel találkoztunk.
Az értékelésünk szempontján, az ár-érték arány szűrőjén így a csopaki Víg Molnár csárda fennakad, a megalázó egy csillagtól csak a tényleg nagyszerű kakaslevese menti meg.
Víg Molnár Csárda
(8229 Csopak, Kőkorsó u. 1.)
Ár/érték: ★★☆☆☆
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/32. számában jelent meg, augusztus 6-án.
