Ahol szó szerint nincs gyógyír

Ahol szó szerint nincs gyógyír

Kubinyi Erika gyermekorvos kötelező védőoltást ad egy kisgyereknek Nyíregyházán, a Bocskai utcai gyermek háziorvosi rendelőben 2019. szeptember 26-án (MTI/Balázs Attila)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Szomorú adatsort közölt a gyógyszerellátásról a minap a HVG. Laptársunk először is a KSH és GKI számait vizsgálta, ezek szerint is csökkent a patikák száma Magyarországon, ám ha megnézzük a hiány földrajzi eloszlását és azt, hogy hol van a legtöbb  betöltetlen háziorvosi praxis, akkor látjuk meg az igazi egyenlőtlenséget. Mert míg Komárom-Esztergom megye lakosságának csak 1,9 százaléka maradt saját orvos és patika nélkül, addig Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ez 16,9 százalék. Másképpen: 43 település majdnem 40 ezer lakójának kell egy másik városba, községbe mennie, ha gyógyszerhez vagy orvosi ellátáshoz szeretne jutni.

Ez pedig már nem egyszerűen szomorú, hanem tragikus. Hiszen éppen ezeken a szegény településeken lenne a legnagyobb szükség egészségügyi segítségre. Mert a szegénység nemcsak hogy drága „mulatság”, de az egészségre is ártalmas. Ahol ünnepnapokon is csak „cuccos vakaróra” (házilag gyúrt lepényre borított melegszendvics-krém) meg krumplival töltött hurkára telik, ott bizony lenne dolga a belgyógyásznak. És a tüdőgyógyásznak is, hiszen nem ritka, hogy errefelé rongyokkal meg gumicsizmával fűtenek azok, akik nem akarnak telente fagyhalált halni.

Szóval ha se gyógyszertár, se orvos, akkor irány a járási központ, vagy a megyeszékhely, ott van mindkettőből. Igen ám, de a tömegközlekedés sokba kerül, ráadásul sokszor kiszámíthatatlan. A többezres „szívességi” fuvarok, amikről ezekben a falvakban hallani, gyakran az első lépést jelentik az uzsorarabszolgaság felé.

És igen: ezeken a településeken rendre 80 százalék feletti aranyban nyer a két Orbán-párt közös listája a különböző választásokon. Időnként persze szoktak errefelé szalagátvágással kísért avatásokat tartani, megünneplendő a Brüsszel mocskos pénzéből, túlárazva felépült rendelőket. Hogy sokukba jó húsz éve nem jut „saját” orvos, és így az ellátás színvonalának romlása miatt a súlyos betegségek esetén sokszor csökken a gyógyulás esélye, az persze általában kimarad ezekből a diadaljelentésekből. Ez is szomorú, és ez is megszokott.

Olvassa reggeli véleménycikkünket, valamint az elmúlt nap legfontosabb híreit és a következő órák várható eseményeit összefoglaló „képbehozónkat” kora reggel már a postafiókjába érkező hírlevelünkben! A kávé koffein a testnek, a Magyar Hang reggeli hírlevele koffein a szellemnek! Iratkozzon fel és kezdje velünk a napot!

Címkék: szegénység, patika