A kedvelt gyermekkori sziromtépkedős játék juthatott eszünkbe a Momentum alakulóülés-ügyi dilemmájáról: bemenjek, ne menjek be, bemenjek… Szinte percről percre változott itt is az álláspont, aminél rosszabbul nehezen sülhetett volna el az egész. Bármit is mondjanak, sokkal jobban járnak, ha az első pillanattól fogva amellett tartanak ki, legyen az bár a beülés vagy a kimaradás.
Külön rontott a helyzeten, hogy április elején még egyenesen a korábbi LMP-társelnököt nevezte meg példaként Fekete-Győr András. „Ezt a fajta politizálást kell felerősíteni a következő négy évben. A Momentum képviselői arra vállalkoznak, hogy a Hadházy-modellt sokszorosítsák meg” – jelentette ki a jelenlegi frakcióvezető. Ehhez képest most ott tartunk, hogy Hadházy még csak a Momentum frakciójának tagja sem lesz. Mindezt miért? Mert végül a párt politikusai félig-meddig beültek az alakuló ülésre. Illetve hát, mint a népmesei okos lány, hozni is kívántak, meg nem is: az egyik részen megjelenve, a másikon nem. Ha az elején azt írtuk, hogy a döntésképtelenség a legrosszabb választás, úgy az vonatkozik erre az esetre is.
Egyébként bár legitim lehet a részvétel és a távolmaradás is, utóbbinak nincs sok értelme, ha közben mégis felveszik a mandátumukat. Ugyancsak ez vonatkozik arra, hogy beülnének az Országgyűlésbe, de máris azt kommunikálják, hogy a Fidesz túlhatalma miatt sok dolguk ott nem lesz. Tény, hogy a Fidesz-kétharmad feltehetőleg úthengerként halad tovább ezt követően is, és nem sok ellenzéki javaslatra lesznek kíváncsiak. A nagyvonalúság, a párbeszédkészség eddig sem igazán volt a Fidesz sajátja. Csakhogy erről ismételten a választók döntöttek, tőlük kaptak a kormánypártok ilyen jelentős felhatalmazást. Az ellenzéki pártok pedig a szavazóiktól arra, hogy képviseljék őket – igen, az Országgyűlésben. Persze, azon kívül is, de olyasmi nem szerepelt a szavazólapon, hogy „viszont ha a Fidesznek kétharmada lesz, akkor legyetek jelen is, meg nem is a Parlamentben.”
Donáth Anna pártelnök éppen lapunkban írta meg, mely utat érdemes szerinte a Momentumnak választania. Ebben többek között az szerepelt: „Nem építhetjük a politikánkat egy szűk keménymagnak szóló radikális akciókra. Április 3-án nem csak a parlamenti interpellációk és a Facebook-politizálás bukott meg. Lejárt az egyre radikálisabb, egy szűk közönség igényeit kiszolgáló politizálás ideje is. Ez ugyanis a társadalom többségének szemében az ellenzék kormányzóképességét rombolja. Az igény jogosságától függetlenül az elszámoltatás egyre radikálisabb formáinak emlegetése vagy épp a dudálós tüntetések csak feszültséglevezetésre alkalmasak.”
Nos, a dudálós tüntetések Hadházy Ákos nevéhez kötődnek, és a fenti pont egésze is mintha csak a Hadházy-féle akciópolitizálást írná le. Ez márpedig éles ellentétben áll a Hadházy-modell sokszorosításával, és az olyan ötletekkel, miszerint az alakuló ülésre be nem üléssel kellene kifejezniük ellenállásukat. Eleve az „ellenállás” kifejezés arra utalna, hogy tovább haladnak azon az úton, miszerint az ő dolguk a legradikálisabb Orbán-ellenesség hangoztatása. Csakhogy ha úgy döntenek, hogy mégis inkább elsősorban a választókkal, és nem Orbán Viktorral kell foglalkozni, akkor ahhoz nem épp a kivonuláshoz hasonló ötletek illenek. Az üdvösebb útnak ezt érzem, de a döntésképtelenségnél és az ezzel járó nevetségessé válásnál tényleg jobb még az akcionizmus is.
