Huszonöt, zömében víz nélküli kutat ácsoltak egy 294 összköltségvetésű project keretében egy nógrádi faluba. Egymilliárd forintból épül egy ezerfős Komárom-Esztergom megyei településre sportcsarnok. „Társadalmi igény” mutatkozik rá, hogy csónakázó tó épüljön egy Fejér megyei falu víztározójából, mellé meg kilátó és sportpálya. Ez csak az elmúlt néhány nap termése, szinte mindegyik legyintős kishír már: uniós csatlakozásunk óta számtalan hasonlóan abszurd és túlárazott beruházás valósult már meg idehaza. A minap csokorba is szedtünk néhányat, de hangsúlyozottan a teljesség igénye nélkül, mert hát minden további nélkül tele tudtunk volna írni egy komplett Magyar Hangot, kezdve a negyven centis kilátótól az alföldi sí- és szánkópályán át az uniós forrásból pénzelt falunapig.
És miközben olvassuk ezeket a szédítően magas összegeket, akkor nézzük hozzá a Központi Statisztikai Hivatal adatait, amiket most a Gazdaságkutató Intézet ismertet. Öregszenek a falvaink, ötödük esetében pedig nem valószínű, hogy célzott programok nélkül tartósan fennmaradnak. Lehetne vitázni persze arról, hogy a két adatsor – a falvakba ömlő fejlesztési források és a kistelepülések egyre növekvő átlagéletkora hogyan viszonyul egymáshoz.
Egymás ellenében zajlik le párhuzamosan a két jelenség? Vagy pont azért sorvadnak el a községek, mert a kiskirályok elszívják a pénzt az olyan vállalkozások elől, akik életképes, fenntartható ötleteket valósítottak volna meg ebből a pénzből? Furcsának tűnhet, de a két jelenség egymást erősítve mérgezi a magyar vidéket.
Amikor Kósa Lajos, Rákczifalva korábbi fideszes polgármesterének kipakolásáról írtunk, akkor megláttuk a NER pántlikázott falurombolásának a módszerét, most itt vannak a következmények is hozzá.
Úgyhogy amikor a „vidék pártjának” képviselői azzal dicsekednek Facebookon, hogy választókerületük éppen mennyi pénzt kapott és hogy abból milyen túlárazott lázálom valósul meg, akkor ne csak arra gondoljunk, hogy ebből vajon most a pályázatírón, vagy a kivitelezőn keresztül keres majd a széles mosolyú potentát. Hanem arra is, hogy a járási Döbrögik ugyan miért nem lobbiznak Budapesten értelmes dolgokért? Miért csak arról írnak, hogy hány százmillióba kerül majd egy-egy létesítmény, de arról már hallgatnak, hogy a körbetérkövezett objektumok működtetéséhez lasszóval keresik majd az embereket.
Úgyhogy majd gondoljanak arra is, mikor hurráoptimizmus, valamint lájk- és közpénztenger árasztja el a végeket, hogy a bejelentés közvetett következményeként hány fiatal vállalkozó dönt majd úgy, hogy inkább máshol próbál szerencsét.
Addig is, hajrá Döbrögik, hajrá falurombolók!
