A kormány a leszakadt pedagógusbérek megemelését ígéri a tanároknak, de folyamatosan hangsúlyozza azt is, milyen elvárásokat támaszt az eredmények, a munkamorál, de még a viselkedés terén is. Az elvárásoknak most a teljesítménybérezés bevezetésével is nyomatékot adnának.
A napokban egy tanár azzal kereste meg a Magyar Hangot: a 2020-as koronavírusos megbetegedése idejére járó táppénz-kiegészítést több mint két évvel később állapították meg az illetékes hatóságok, és további hónapokba telhet, mire hozzájut a pénzéhez. Annak idején elvileg jogszabálynak kellett volna gondoskodnia arról, hogy megkapja a száz százalékos táppénzt, ám ez végül mégsem született meg. A bürokrácia malmai persze lassan őrölnek, a járvány pedig ezen a területen is káoszt okozott, de ez az üzletmenet minden mentő körülményt tekintetbe véve sem nevezhető normálisnak.
Nem csoda, hogy maga az érintett tanár is arra hivatkozott: nem a hiányzó összeg zavarja, inkább az, hogy most zárják a félévi jegyeket az iskolában, és ennek során ő még két napot sem késhet a feladataival, nem hogy két évet.
Az esete akár lehet egyedi is, de a kormányzati viselkedésminta már aligha: emlékezhetünk, milyen küzdelmet folytattak a pedagógus szervezetek, hogy a járvány idején az oktatást létfontosságú ágazatnak tekintve előre vegyék a pedagógusokat az oltási sorban. Vagy arra, hogy milyen sok tanár volt kénytelen saját pénzéből informatikai eszközöket vásárolni a távoktatáshoz. Végül tavaly év végén maga a miniszterelnök ismerte el: a tanárok követelései jogosak, a pedagógusbérek leszakadtak, nem követték a bérek növekedését. Mindezeket nehéz lenne nem a kormányzat mulasztásainak tulajdonítani.
Az elvárások jogosak, de kölcsönösek. Ha valaki magas elvárásokat támaszt, jó ajánlatot is kell adnia. Kezdetnek az is megteszi, ha meg a látszatát is elkerüli annak, hogy esetleg ne vette volna komolyan a saját kötelességeit.
