A politikusoknak ma már nincs „szükségük” sajtóra abban az értelemben, mint elődeiknek még néhány évvel ezelőtt is. Ez világjelenség, nincs mit szépíteni rajta: a közösségi média és a kamerákkal felszerelt mobiltelefonok korában mindenki a zsebében hord egy tévéstúdiót. A politikusok is néhány kattintással megteremthetik saját médiájukat.
De a demokratikus nyilvánosság igénye remélhetőleg nem veszett ki a választókból és a politikából, főleg azokból a politikusokból, akiktől nap mint nap hallhatunk ennek fontosságáról. A demokratikus diskurzus előfeltétele pedig az, hogy a szereplőknek legalább nagyjából megalapozott álláspontja legyen, képesek legyenek párbeszédbe lépni egymással és a választókkal, az álláspontjukat megindokolni, és megválaszolni a kérdéseket – amelyek nem elsősorban az újságírók, hanem a polgárok kérdései. Mivel a politikusok nem fognak saját maguknak olyan kérdéseket feltenni, amelyek fejtörést okozhatnak, továbbra is szükség lesz sajtóra. A kicsit is igényes választó idővel valószínűleg meg is unja az egyirányú politikusi monológokat.
Nem így a politikusok, akiknek újabban a videóüzenet lett a kedvenc műfajuk, ami talán nem volna annyira visszás, ha nem hívnák ezeket „sajtótájékoztatónak”. Mert mi is történik? Egy politikus kiáll Facebook-élőadásban, elmondja a mondandóját. Kérdezni, ha akarna, sem tudna az újságíró – vagy a választópolgár – mert a monológ után gyorsan elköszön. Slussz, ez volt a „sajtótájékoztató”. De mégis kiket hívnak meg ezekre a sajtótájékoztatókra? Igen, szó szerint: egy mikrofonállványt. Ez persze humánusabb megoldás, mint embereket megalázni azzal, hogy mikrofonállványnak használják őket. De attól, hogy az emberi méltóságban esett kár kisebb, ez a formátum még nem sajtótájékoztató.
Már a járvány alatt rendezett kormányinfók – előre leválogatott, majd felolvasott kérdésekkel – felvetették a kérdést, hogy ugyan milyen gondja lehet a kormányzati kommunikációs stábnak, ami miatt hónapok alatt sem sikerült megtalálniuk a Zoom nevű alkalmazás indítógombját, amely – sok más alkalmazáshoz hasonlóan – képes arra, hogy valós idejű online kommunikációt hozzon létre egyszerre több ember között. Ha sikerült a közoktatást így működtetni, a tájékoztatást is sikerülne. Mégsem sikerült, sőt, úgy tűnik, a rossz példa ragadós.
A politikai szereplőknek az a remek hírünk van, hogy a Zoom indítógombjának megtalálásához semmivel sem kell bonyolultabb knowhow, mint a videóüzenetek és a bizarr felolvasószínházi előadások gyártásához. A kérdések megválaszolása már keményebb dió lehet – de ezért nem a Zoom, hanem a demokrácia a hibás.
Olvassa reggeli véleménycikkünket, valamint az elmúlt nap legfontosabb híreit és a következő órák várható eseményeit összefoglaló „képbehozónkat” kora reggel már a postafiókjába érkező hírlevelünkben! A kávé koffein a testnek, a Magyar Hang reggeli hírlevele koffein a szellemnek! Iratkozzon fel és kezdje velünk a napot!
