Vibók Ildiéknél az állatok és az emberek létszámaránya körülbelül 800:1. Ez úgy lehetséges, hogy a négytagú család a legkülönfélébb állatokat – papagájokat, kaméleonokat és kígyókat – tart otthon (a szokásos kutyán-macskán felül) házi kedvencként, mellettük pedig meghúzza magát a lakásban még háromezer madárpók is, amelyeket tenyésztenek. Lebilincselő hallgatni a biológus végzettségű írót, amint arról beszél, hogy régen egy kikötése volt: csak veszélyes állatok nem jöhetnek a házhoz, most pedig ott vannak a szó szerint megszámlálhatatlan madárpókok, „és ha több ezer pókod van, néhány mindig kiszökik a terráriumból” – meséli.
A szerző legújabb gyerekeknek szóló ismeretterjesztő könyve, az Állati dumák az állatok közötti kommunikációról szól. A könyv illusztrátora a leginkább a Kistehénről ismert Igor Lazin. Nem ez az első közös könyvük, az oldalakat lapozgatva egyértelmű, hogy összeszokott párost alkotnak. A rajzok funkciója egyértelműen a szórakoztatás és a figyelem fenntartása, nem pedig a leírt információk megértetése – és ez gyerekkönyvről lévén szó, teljesen jól van így. A szöveg és a rajzok egészségesen aránylanak egymáshoz, minthogy a könyv már nagyobb, nyolc éven felüli gyerekeknek szól, az írás nem a rajzokat illusztrálja, hanem egészen komoly ismeretanyagot ad át.
Nagyon nehéz gyerekeknek úgy írni, hogy azt érdekesnek találják, és ne feltételezzen olyan háttértudást, amivel a gyerekek természetszerűleg nem rendelkezhetnek, miközben a szöveg ne váljon zavaróan lebutítottá. Ráadásul egy állati viselkedésről szóló könyv meglehetős hátrányból indul, ha – mint ebben az esetben – a recenzens történetesen etológus. Nem minden gyerekeknek szóló biológiai ismeretterjesztő könyv veszi sikeresen ezt az akadályt, de az Állati dumák ebből a szempontból kiemelkedő.
Még egészen összetett koncepcióktól sem riad vissza, és könnyed magabiztossággal adja át lényegüket a gyerekeknek. Ennek legjobb példája az úgynevezett hátrányelv, amely arra a látszólagos paradoxonra ad evolúciós szempontú magyarázatot, miért adnak egyes állatok olyan jelzéseket párkeresés közben, amelyek egyértelműen károsak számukra, és életben maradásukat veszélyeztetik. Gondoljunk csak a hím páva farktollaira, amely a tojók csábításán kívül semmire sem jó, csak arra, hogy gazdája alig tud mozogni miatta, a ragadozók pedig úgy is észreveszik és elkapják, ha nem is erőlködnek.
A megoldás, amelyet egy Amotz Zahavi nevű izraeli evolúcióbiológus ötölt ki, hogy egy párkeresésben használt jelzés csak akkor lehet őszinte (vagyis csak akkor tudósít megbízhatóan a hím rátermettségéről), ha költséges, vagyis energiát igényel, és csökkenti gazdája túlélési esélyeit. Vagyis direkt értelmetlen dolgokra fordítja az energiáit, ezzel bizonyítja, hogy ő rátermett, hiszen a mesterségesen rontott körülmények között is életben tudott maradni.
No, Vibók Ildi egyértelműen rátermettebb mesélő nálam, mert ezt a nem egyszerű és intuitív ellentmondásoktól terhelt elvet pofonegyszerűen elmagyarázza, „látástól mikulásig trillázó madarakkal”, a „vakmerő dalnokkal”, mert „a lányok a legmenőbb, legerősebb, legéletképesebb apukát” szeretik, aki vállalja a veszélyt, mert ő az igazi „álompasi madáréknál”. A könyvet végigkísérik az ehhez hasonló könnyed, időnként (de nem tolakodóan) szellemes kifejezések, miközben a háttérben kifejezetten gazdag tudás áramlik a gyerekek felé.
Vibók Ildi: Állati dumák. Pagony Kiadó, 2021. 2790 Ft
