Albert Camus nagyszerű regényében, A bukásban szerepel a következő: „Egyesek azt kiáltják: – Szeress! – Mások meg hogy: – Ne szeress! – De a legrosszabb és a legszerencsétlenebb az a fajta, amelyik azt mondja: – Ne szeress, és légy hozzám hűséges!” Herczeg Szonja új regényét olvasva jutott eszembe az idézet. Pedig a francia író még egy másik kor gyermeke, ma sokkal jellemzőbbnek érezhetjük a teljes kapcsolati elbizonytalanodást, az érzelmekkel való játszadozás mindennapossá válását. És hogyan viselje mindezt, akinek egyébként is mentális gondokkal kell küzdenie?
A regényben egy fiatal nő meséli életét, miután valami végzeteset tett, társalgópartnere szerint embert ölt. Afféle kirendelt pszichológussal beszélget, bár a regényből kiderül, megvan a maga véleménye a szakma egyes képviselőiről is. Az egyik oda sem figyel, csak írja fel a Prozacot meg a Rivotrilt. A másik azt hiszi, a világ legnagyobb élménye vele múlatni negyvenöt perceket, és ezért súlyos tízezreket fizetni. „Ti, hozzáértők elkövettek több hibát. Az egyik, hogy ugyanazt a módszert használjátok adott betegség esetén. Pedig fel kell világosítsalak: az, hogy mások is szoronganak, depressziósok vagy borderline-ok, nem jelenti azt, hogy hasonlítanak is egymásra.”
A legjobb részek a regényben ezek, amelyek a függöny mögé pillantanak, és ott alig találnak mást, csak kognitív disszonanciát. Vegyük csak a kolléganőt, akit az önértékelés fontosságáról és a másik segítéséről szóló posztjai influenszerré avatnak. Közben kiderül, hogy ha valaki, ő aztán szeret átgázolni másokon. A hasonló szembesülések izgalmasak, tanulságosak. A szerző jól ismert rövid novelláiból sikerült átmenteni a tömörséget is. A fejezetek nem annyira hosszúak, hogy ne lehetne egyen-kettőn átrágni magunkat néhány megálló alatt.
Az elbeszélőről összerakott képet akár ellentmondásosnak, valószerűtlennek is gondolhatnánk, ha nem tudnánk, hogy a szerző sokat merít a saját életéből. Így elsőre furcsának tűnhet, hogy az átlagos kamasz felnövekvéstörténetet az „örök második” panasza mellett olyanok tarkítják, mint hogy ki olvas Népszabadságot, ki Magyar Nemzetet. Máskor az elbeszélő a kedvencei közt említi az Üvöltő szeleket, a Büszkeség és balítéletet vagy a Szerelmünk lapjait. A kapcsolati nehézségekkel, pszichés terhekkel való birkózás eszünkbe is idézhet hasonló műveket. Mindenesetre az elbeszélő közhelyektől sem mentesen ecseteli gyermekkorát, családtagjaival való kapcsolatát, az életben való eligazodás bonyolultságát. Lesújtó véleményét a Facebook-világ felszínességéről. Amikor a mentális betegség fizikai következményeiről beszél, már jóval súlyosabb, pontosabb. A végére pedig jön a fordulat, amin – ahogy egyre jobban ismerjük meg – nem csodálkozhatunk, még ha meg is rendülünk. Átérezni végső soron nem nehéz az önmagába zárt elme bolyongását, körkörös futamait. Marad az utoljára haló remény, hogy létezhet még utolsó utáni esély.
Herczeg Szonja: Szeretlek, mégsem szeretlek, Scolar Kiadó, 2022, 2975 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2022/39. számában jelent meg, szeptember 23-án.
