A művészet segít, hogy jobb emberré váljunk – vélte középiskolás korában Eszter, Hidas Judit új regényének főszereplője, egyben elbeszélője, aki az egész életét (legalábbis annak itt ábrázolt részét) meghatározó maximalizmussal falta akkoriban a könyveket, és „élet-halál kérdéssé vált” számára, hogy jól teljesítsen. Ami afféle megfelelési kényszert is jelentett önmaga előtt: egyrészt, hogy ne úgy éljen, mint a folyton elégedetlen szülei, másrészt, hogy megtalálja, megismerje és elhelyezze az életében a sokáig nem tudatosított zsidóságának mibenlétét meg az ahhoz kapcsolódó tradíciókat és filozófiát.
„A zsidóság olyan volt, mint egy izgalmas titok, aminek azonban nincs túl nagy szerepe az életünkben – meséli a könyv egy más pontján Eszter. – Ami néha érthetetlen módon büszkeséggel tölt el, máskor viszont jobb lenne szabadulni tőle. Amiről, érzed, tudod, okozhatja akár a vesztedet is, mégsem vagy képes ezt teljesen felfogni.” Hidas Judit a Nem vagy többé az apám című regényével megosztott második helyezést ért el a Firgun Zsidó Kulturális Alapítványnak a Kádár-kori magyarországi zsidó asszimilációt ábrázoló prózai művekre kiírt pályázatán. Ugyanakkor ez a szál inkább búvópatakként van mind a cselekményben, mind a narrációban jelen: nem ez adja a fő vonalat, és nem e köré szerveződnek a regényben taglalt események. Utóbbiak alakulására és a szereplők sorsára azonban időről időre kisebb-nagyobb befolyással bír.
A fő irányt Eszter felnőtté válása, illetve az életben, a rendszerváltás utáni Magyarországon való helykeresése adja. Utóbbi senkinek nem könnyű, nemcsak Eszter korosztályából, de a szüleiéből vagy a nagyszüleiéből sem. Magánéleti és szakmai-hivatásbeli kudarcok és buktatók nehezítik az utat, miközben a felszínre kerülnek olyan nemkívánatos dolgok is, amelyeket a szocializmus négy évtizede a mindenre és mindenkire ráerőltetett uniformizálással elfedett. Ezek azonban főként utalások és célzások formájában jelennek meg a regényben. Nem csupán a szereplők, hanem az elbeszélő és a rajta keresztül megnyilvánuló író is időnként meglehetősen szemérmesen, avagy egyenesen burkoltan fogalmaz: inkább érzékeltet, mint kimond. Elhangoznak bizonyos, előítéletektől sem mentes kijelentések egyes szereplők szájából, amelyek feszültségeket teremtenek, ám nem lesznek feloldva oly módon, hogy a regény mélyebben érintené ezeket a jelenségeket.
Hasonlót lehet tapasztalni az érzelmekkel kapcsolatban is. A reakciókat látjuk és halljuk, ám konkrét érzésekről és azok megéléséről kevés szó esik. Ami viszont tükörként is fölfogható világunk és napjaink felszínességét illetően. A valamilyen szinten mindannyiunk által megtapasztalt magányra is utal, amelyet társak mellett is elszenvedhetünk, ahogy egyedül vagyunk kénytelenek szembenézni és megküzdeni az akár kívülről, akár belülről fakadó problémákkal. De Hidas Judit regénye arról is számot ad, hogy a magánéletet, a családi viszonyokat vagy éppenséggel a hitéletet jellemző hajdani elfojtásokat hogyan örökítik tovább a korábbi nemzedékek az utánuk jövőkre, és hogyan határozza meg generációk életét a szülőktől látott minta és a velük való, nemegyszer zaklatott viszony.
A regényben a szereplők arról is beszélgetnek, hogy az irodalomnak nem kell mindig mélyen szántania, a minőségi könnyebb műveknek is lehet létjogosultságuk. A Nem vagy többé az apám sem nyelvezetében, sem karaktereinek ábrázolásában, sem narrációjában nem törekszik forradalmi tettekre. Katarzis helyett kapunk egy jól megírt, könnyen olvasható könyvet – meglepetésektől és fordulatoktól mentes, mégis magába szippantó történettel.
Hidas Judit: Nem vagy többé az apám. Park Kiadó, 2022. 3999 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/1. számában jelent meg január 6-án.
