Mai szemmel akár mulatságosnak is tűnhet, hogy évezredeken át milyen morbid és elképesztő gondolatokat társítottak a női testhez, a nők szexualitásához, de ezek a patriarchális társadalom által megalkotott stigmák sok esetben a mai napig is hatással vannak arra, hogy a nők még most is inkább a férfiak, semmint a saját tekintetükön keresztül látják a testüket.
Budai Lotti legújabb könyve, a Rizsporos hétköznapok-sorozat harmadik kötete a női szexualitás évszázadokon keresztül tartó tabusításáról szól, azt járva körbe, miként változott a történelmi korszakok, vallások és társadalmi berendezkedések tükrében a nők viszonya testükhöz és a nemi aktushoz. Szó esik a könyvben például a XVII. századi pornográf regények világáról, az első éjszaka jogáról, Freud péniszirigységről szóló elméletéről, a vibrátorral gyógyító XIX. századi doktorokról és az erényöv mítoszáról is. Kicsivel több mint száz éve látott napvilágot Marie Stopes Married love című könyve, melyben először esett szó arról, mennyire fontos a boldog házassághoz, hogy ne csak a férfi, de a nő is kielégüljön szexuálisan. Ennek ellenére még több évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy valódi diskurzus folyjon a női szexualitásról, az 1970-es években kitört szexuális forradalomig ugyanis a nők személyiségéhez egyáltalában nem tartozhatott hozzá a maga teljességében megélt nemi örömszerzés.
Az átfogó, történeti kutatásokon alapuló és olvasmányosan megírt kötet végigveszi, hogy a férfiak által kreált játékszabályok alapján évszázadokig miként alacsonyították tárggyá a nőket, akik fölött az apjuk, majd férjük gyakorolhatott tulajdonjogot. Évszázadokon át megbélyegezték, illetve büntették (például kövezéssel), ha napvilágra került, hogy egy szűz lány vagy egy feleség a házasság előtt vagy azon kívül bújt ágyba valakivel. Ahogy volt olyan időszak is, amikor a nők szexuális vágyait az erkölcstelenséggel, a bárcaléttel azonosították. Budai Lotti szerint az emiatt kialakult szégyenérzet generációról generációra továbböröklődött, olyannyira, hogy még a mai szabadosnak nevezett világban is sok nő érez bűntudatot saját szexualitása kapcsán.
De a szégyentelenség nemcsak a pórnépre volt igaz: a női uralkodók esetében sem nézték jó szemmel a szexuális étvágyat és a szeretőket, ez ugyanis a férfiak kiváltsága volt. Nem hiába emlegették szajha királynőként Kleopátrát, vagy vált gúny tárgyává Nagy Katalin, akiről azt terjesztették, hogy nemcsak nimfomán, de lovakkal is közösül. A kötetből kiderül, hogy őseink a klitoriszt sokáig ördögtől valónak tartották. (Maga az elnevezés csak a XVI. században alakult ki, korábban nimfának vagy landicának nevezték.) Hogy a nőknek milyen megaláztatásokat kellett a múltban kiállniuk, jól példázza, hogy az ókori görögök a magukat klitorálisan izgató nőkre deviánsként tekintettek, a nagy csiklóról pedig úgy vélték, leszbikussághoz, elférfiasodáshoz vezethet, így megelőzendő a bajt, inkább kimetszették a kérdéses testrészt. A középkorban ugyan közönnyel viseltettek a terület iránt – még Leonardo Da Vinci sem tüntette fel azt a női nemi szervet ábrázoló rajzán –, de ez a fajta semmibevétel ugyanolyan megalázó helyzetbe taszította az akkor élő lányokat és asszonyokat, mint elődeiket.
Visszakanyarodva a görögökhöz: ők alkották meg a vándorló méh fogalmát is. Szerintük ugyanis ha egy nő nem szült gyereket vagy élt nemi életet, akkor a méhe útnak indult a testében. Épp ezért ajánlották akkortájt terhességi tesztként egy fél hagyma felhelyezését, mert ha reggelre hagymaszagú lett az asszony lehelete, akkor biztos lehetett benne, hogy nem várt gyermeket.
A görögök nagy hatást gyakoroltak a viktoriánus kori orvosokra is, akik kitalálták a hisztériát – az elnevezés az ógörög hüszteré, vagyis anyaméh szóból ered – mint női betegséget, és gyógymódként sokan közülük szintén a már említett klitoriszcsonkítás kegyetlen módszerét alkalmazták.
Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok – A női szexualitás története. Álomgyár Kiadó, 2021. 5999 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/02. számában jelent meg január 7-én.
