Karátson Gábor 1981 decemberében, a Jaruzelski-puccs napjaiban határozta el, hogy megtanul kínaiul. A lengyelországi események – hadiállapot, letartóztatások, elnémuló telefonok és a tábornok végtelenített beszéde a televízióban – hatására a kommunista blokk társadalmai végleg elveszthették reményüket, hogy a rendszer, amelyben éltek, „javítható volna vagy esetleg túlélhető lesz”, a festőművész, író, filozófus azonban nem adta meg magát a rezignációnak, Keletnek fordulva az ellenállás legradikálisabb formáját választotta.
„Amikor úgy dönt, hogy festőművész lesz, amikor a keleti filozófiák, majd a kínai írás tanulmányozásába kezd, Karátson ennek a felismerésnek a következményeivel vet számot: hogy magyarul ezentúl csak hazudni lehet” – olvashatjuk Lányi András Karátson Gáborról írt monográfiájában. A könyvhétre megjelent kötet egy páratlan, ám kevéssé ismert életút és életmű rendhagyó bemutatása, amelyből, a rendszerek szabályait rendre felülíró filozófiát és művészetet teremtő Karátson alkotói ethoszán keresztül a múltunkról, a sajátosan kelet-európai létezési módról, illetve a jövőnkről, a bolygó lassú felszámolásáról: vagyis végső soron saját magunkról is váratlanul sokat tanulhatunk.
Ez a legjobb könyvem, mert tele van Karátson Gáborral – fogalmazott a szerző a könyvbemutatón, az Írók Boltjában. A helyzet persze nem ilyen egyszerű. A 2015- ben elhunyt Karátson Gábor ma nem része a kánonnak. Szépírói munkásságát – úgy az Ulrik úr keleti utazása avagy A zsidó menyasszony, mint az Ötvenhatos regény, illetve a Tao te king és Ji king monumentális fordításai – néhány lelkes rajongó könyvtára őrzi, és közéleti tevékenysége, köztük a bős–nagymarosi vízlépcső építésének megakadályozásért tett erőfeszítései is a múlt homályába vesznek. Naivitás lenne azt hinni, hogy ezen egyetlen kiadvány változtathat, Lányi András munkáját azonban éppen a felejtés motiválja: olvasóként úgy érezhetjük, minél nagyobb érdektelenség övezi főhőse életművét, a szerző annál világosabban érvel az emlékezés szükségszerűsége mellett.
A felmérhetetlenül termékeny alkotó lételméleti, művészetfilozófiai és közéleti munkásságát könyvtárnyi irodalom is nehezen foglalhatná össze, 144 oldalon erre vállalkozni lehetetlen küldetés. Az ugyancsak szerteágazó érdeklődésű Lányi András nem is ezt az utat választja. Karátson Gábor „nézeteinek rendszeres kifejtésére sohase gondolt, az ilyesminek nem is látta értelmét. Követőinek, hogyha lesznek, ez megnehezíti a dolgát, vagy éppen ellenkezőleg. Mert öröksége nem tételekből áll, legértékesebb része kitér mindenféle kényszeredett leltározási szándék elől” – írja a szerző. Márpedig ha a hagyományos életrajz szükségszerűen a leltározás vágyával születik, akkor ez a kötet a műfaj dekonstrukciójának vagy akár véresen komoly paródiájának is tűnhet (nem véletlenül bukkan fel a szövegben többször párhuzamként Buster Keaton tragikomikus burleszkje).
„Amit ő meglátott, a szavak, amelyekre rátalált, a tettek, amelyek véghezvitele elől nem lehetett kitérnie, elveszítenék eredeti értelmüket, ha megpróbálnánk őket kiragadni az élet és a mű szövevényes kontextusából” – állítja Lányi Karátsonról, és a kiragadás helyett a vékony könyvben darabjaira szedi, majd újraalkotja a szövevényes kontextust. Nem csinál titkot a személyes indíttatásból, a Karátsonnal való szoros barátsága mégsem avatja a kötetet reflektálatlan apoteózissá, a vállaltan szubjektív beszámoló az elbeszélői pozíciót is a kritika tárgyává teszi, nekünk szegezve a kérdést, hogy hogyan látjuk a világot, és hogyan fogjuk fel az elénk táruló látványt.
A fenti kérdés(ek) filozófiai implikációi mentén, egyetlen folyamat egyenértékű állomásaiként jelenik meg a könyvben 1956 öröksége, a keleti bölcselet, az evangélium, az irodalom, a képzőművészet, a Duna megmentéséért vívott harc és a rendszerváltoz(tat)ás máig ható kudarca. A külső és belső világ vágyott harmóniáját pedig az irány: a figyelem és a cselekvés irányának kijelölése teszi teljessé. Karátson Gábor a kötetben is idézett, 1989-es írásában arra figyelmeztetett, hogy „a kínai kultúra szerint az embernek elsősorban önmagával kell foglalkoznia, hogy meglelje önmagát, az Utat”. Ha befelé tekintünk, talán észrevehetjük a világot.
Lányi András: Karátson Gábor. MANK – Kortárs Kiadó, 2022. 2500 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2022/25. számában jelent meg, június 17-én.
