Kilencvenéves korában meghalt a Makra és a Sikátor szerzője, a Kossuth-díjas Kertész Ákos – értesült a Magyar Hang kanadai forrásból. Bár korábban úgy tudtuk, hogy az író a héten hunyt el, de az Amerikai Népszava cikkéből kiderült, valójában már december 7-én. A lap szerint a búcsúztatás és a család nyugalma érdekében lett csak most nyilvános az információ.
Kertész Ákos 1932. július 18-án, Budapesten született. A zsidó családba érkezett Kertész a holokausztot gyerekként élte túl. A Hírklikknek később úgy emlékezett, „nem a hóhérok kegyéből, hanem a saját szerencsémnek köszönhetően úsztam meg tizenkét évesen.” Később már polgári származása nehezítette útját, nem vették fel az egyetemre, ezért tizenkét évig karosszérialakatosként dolgozott. Végül ösztöndíjjal elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) magyar-népművelés szakát, majd közel harminc éven át a Mafilm dramaturgjaként, forgatókönyv- és dialógusírójaként dolgozott. Számos tévéfilm kötődik a nevéhez, továbbá saját műveiből három jelentős film is született. A Sikátor mellett különösen fontos volt a Makra, amely csak elkészülte után két évvel, 1974-ben kerülhetett a nézők elé. Mint cikkünk megjelenése után Szekfü András filmtörténész lapunknak írta, a film beleütközött a pártállami filmelfogadásba.
Bereményi Gézával és András Ferenccel közösen hárman írták a hetvenes évek egyik legemlékezetesebb magyar filmje, a Veri az ördög a feleségét forgatókönyvét. (Amely történetet íróként András Ferenc jegyezte.) András Ferenc rendező másfél éve így beszélt nekünk a filmről: „Volt az akkori hatalom, különböző szándékokkal és feltételezésekkel, meg voltak az egyszerű emberek, akikkel ha le kellett ülni közösen egy asztalhoz, a világról alkotott elképzelések nemigen találkoztak. Fantasztikus, hogy az emberek mindig megtalálják maguktól, hogyan éljenek. Amit a politika nem tesz meg, azt megoldják maguktól. Azt mondják, hogy ez az alkotmány ünnepe? Vagy Szent Istváné? Mindegy, ők esznek, isznak, megünneplik. Minden formában megtalálják a magukét.”
Kertész kisregényei és elbeszélései a hatvanas évektől fogva jelentek meg, első regénye, a Sikátor pedig rögtön átütő siker lett, amit csak fokozott az 1971-es Makra, máig talán legismertebb műve. Cs. Nagy Ibolya írta akkor a könyvről az Alföldben: „Régen üdvözölhettünk olyan örömmel magyar regényt, mint most Kertész Ákos Makráját. (…) A középponti hős alkalmazása együtt jár a lélektani vonatkozások kiemelésével, a lelki mozgatók pontosabb bemutatásával, hiszen az ábrázolt világ egy nézőpontból, egy igazságfelfogás tükrében látható. E két regény [a Próféta voltál, szívem és A látogató – szerk.], de a Makra szerzője is, az emberi lélek mély rétegeit kutatja, a figyelem középpontjába egy ember gondolat- és érzelemrendszere kerül. (…) is. Makra munkás, így szókincse sajátos, enyhén argós. Ezzel a szókészlettel azonban a valóban általános emberi léttörvények, logikai következtetések is pontosan megfogalmazhatók. Sőt egyszerűbben és világosabban, mint az »értelmiségi nyelv« túlzottan bonyolult fogalomrendszerével.”
Kertész így nyilatkozott a Makráról, mint erre szintén Szekfü felhívta a figyelmünket: „Megismertem ezt a világot, otthon voltam benne, erről a világról írtam. Csak soha nem azt, amit Aczélék szerettek volna hallani. Nem tudtak Makra Feriből sem eszményi, pozitív, szocialista hőst csinálni, mert a valóság nem ez volt. A regény végén Makra Feri öngyilkos lett. Ez volt a realitás, így éltek akkor az emberek. Egész írói munkásságom alapja az volt, hogy igazat írjak, úgy mutassam be a társadalmat, ahogy van. Tizenegy nyelvre fordították le. Csak Magyarországon több mint negyedmillió példányban jelent meg összesen az elmúlt huszonöt évben. Ez minimum háromnegyedmillió olvasót jelent. Nevetni fogsz, Kelet-Németországban ugyan-ennyi példányban jelent meg, és Nyugat-Németországban is több kiadást megélt a hetvenes évektől kezdve”.
A Makrát tucatnyi nyelvre fordították le, világszerte több mint egymillió példány kelt el belőle, és ma is egyetemi előadások, szemináriumok kötelező olvasmánya. Más művei is megjelentek fordításban, többek között román, cseh, orosz, svéd, japán és spanyol nyelvre ültették át műveit. Egyik legsikeresebb színpadi műve az Özvegyek lett, ami szintén számos országba eljutott.
A kilencvenes és a kétezres években tovább írt, olyan munkái jelentek meg, mint a Másnaposság, A nap utcai fiúk vagy A romazsaru. A közéletben igazán ismertté 2011-ben vált a neve, amikor nagy vihart kavart az Amerikai Népszavában megjelenő, a magyarokat „genetikusan alattvalóként” emlegető írása. Ebben többek között Ady Endrére hivatkozott, és a holokausztban játszott magyar felelősségre hívta fel a figyelmet. A publicisztika nyomán Budapest közgyűlése határozott díszpolgári címe visszavonásáról. Kertész végül 2012-ben elhagyta az országot, Kanadában folyamodott menekültstátuszért. Az említett Hírklikk-interjúban később úgy fogalmazott: „Magyarországi születésű askenázi zsidó vagyok, mindig is az voltam – bár gyerekként nem tudtam róla. Mit kaptam Magyarországtól? Egy csodálatos anyanyelvet. Egy páratlan irodalmat, főleg verskultúrát. Mindent, amit a magyar iskolákban tizenkét éven át tanulni lehetett. Én szerettem ezt az országot, vállalni akartam hazámként a Balsorssal együtt. Még asszimilálódni is akartam, ez szerencsére nem sikerült.”
Kertész számos díjat, kitüntetést vehetett át pályája során. A József Attila-díjat megkapta 1972-ben és 1974-ben is, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét 1992-ben ítélték neki oda. Később megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét is, 2008-ban pedig Kossuth-díjas lett.
