Továbbra sem okoznak csalódást a Filmintézet Inkubátor Programja által támogatott filmek. Baranyi Benő Gábor időutazós kamaszvígjátékkal, Fazekas Máté Bence kilakoltatós dramedyvel állt elő. A Zanox és a Kilakoltatás fiatal rendezőivel beszélgettünk.
– Baranyi Benő drámai rövidfilmjei, a Bújócska és az Anja után valóban nem egy Zanox-féle sci-fi-vígjátékra számíthattunk játékfilmes bemutatkozásként. De a Kilakoltatás is kissé más volt, mint mondjuk az Apám szíve vagy az Irinyi, amelynek a forgatókönyvét írta Máté. Min múlott, hogy mi lesz végül az első játékfilmjük? A puszta véletlenen?
– Baranyi Benő: Azon, hogy melyik filmtervem kap támogatást.
– Sokkal próbálkoztak előtte?
– Fazekas Máté Bence: Teljesen ad hoc módon történt. A kilakoltatásos sztori elég régóta kísértett, több mint tíz éve. Mindenféle verzióban megírtam már. A 2018-as Inkubátor-kiírás volt az utolsó esély, amit adtam ennek az egésznek. Arra gondoltam, hogy ha most sem jön össze, akkor elengedem a dolgot.
– Korábban pályázott már vele, csak nem fogadták el?
– Fazekas: Született terv színházi előadásra, sorozatra, tévéfilmre. Ez volt az utolsó hely, ahol próbálkoztam. Úgy éreztem, az Inkubátor projekt keretében megvalósítható lenne. Itt akármit nem lehet beadni, ez a történet viszont pont alkalmasnak tűnt. De én lepődtem meg a legjobban, hogy végül összejött.
– Az mit jelent, hogy akármit nem lehet beadni? A Zanoxból például kijöhetne egy nagy költségvetésű sci-fi is, nem feltétlenül tűnik minimálprojektnek. De a Kilakoltatás sem épp egy hálószobadráma, azért akadhattak benne költségek.
– Baranyi: Szerencsére végül nem aszerint döntenek, melyik lenne a legolcsóbb. Hanem, hogy melyik tetszett legjobban a zsűrinek. Nyilván, amikor pályázunk, akkor még sokféle kifutás lehetséges, fejlesztjük még a forgatókönyvet is. Aztán, ha valaki nagyon nem jönne ki a költségvetésből, azt is mérlegelik. De baj lenne, ha ez lenne a legfőbb szempont.
– Sok tervüket visszautasították korábban?
– Fazekas: Forgatókönyvírói oldalról tudok erről beszámolni, rendezőként ez volt az első projektem. És igen, nagyjából minden másodikra nemet mondtak. De ha be is fogadták forgatókönyv-fejlesztésre, gyártási támogatást nem kapott egy sem.
– Baranyi: Nekem sok kisfilmtervemet visszautasították, de már nagyjátékfilm-tervemet is. Azt hiszem, mindegyik Inkubátoron indultam, egy kivételével. Remélem, hogy azért valamelyik elkészülhet még, így nem is nagyon szeretném részletezni ezeket, nehogy valakit megihlessek.
– Máté szappanopera-epizódok írásában is részt vett. Ezek mennyire számítottak kompromisszumnak vagy jó gyakorlási lehetőségnek? Gondolok itt például a Jóban Rosszbanra vagy Barátok köztre.
– Fazekas: Még eléggé a pályám elején jártam, amikor ezeket huszonöt-hat évesen vállaltam. Akkor óriási lehetőségnek éltem meg, hogy ilyenekben részt vehetek, és beláthatok a tévézés kulisszái mögé. Ma már nyilván más érdekel, de abban az időben ez szuper dolognak számított. Egy nagy, olajozott gépezet volt az egész, én íróként pedig kis fogaskerék. Azt sajnáltam, mikor megszűnt, mert akkor még dialógíróként, külsős bedolgozóként jelen voltam, az a mellékes azért a mai napig jól jönne.
– A Kilakoltatásban már ismertebb színészeket látunk, Orosz Ákosnak pedig végre ez az első főszerepe, sokan vártak már rá. A Zanoxban szereplő fiatalok eközben most mutatkoznak be nagyvásznon, korábban színházban játszottak.
– Baranyi: Tehetséges vidéki színészekkel dolgoztam, és érthetetlen számomra is, hogy a Jászai-díjas Dráfi Mátyás például miért nem szerepelt idáig filmekben. Nyilván a legkönnyebb budapesti színészismerősökkel forgatni, én inkább elmentem picit messzebb. Jó színészeket jó instruálni. Voltak civilek is kisebb szerepekben, velük egészen máshogy kell együtt dolgozni.
– A bemutatón az is szóba került, hogy Bozai Józseffel egyenesen a kertjében kellett felvenni a bemondásait. Hozzátesz a cselekmény abszurdabb jellegéhez, hogy minden felbukkanó feliratot felolvas, de még az egyszavas sms-eket is.
– Baranyi: Ez egy poén volt alapvetően, de nagyon praktikus is. A Zanoxban klasszikus műfaji elemek keverednek egymással, és az amerikai műfaji filmeknél szoktuk meg, hogy ha valami ki van írva angol nyelven, azt Bozai felolvassa magyarul.
– Hogy jött ez az időutazós-érettségis történet? A film főhőse ugyanazt a napot éli meg újra és újra, akárcsak az Idétlen időkig (Groundhog Day) főhőse, de aztán más irányba kanyarodik persze a sztori.
– Baranyi: Sokan hasonlítják hozzá, de igazából csak annyi bennük a közös, hogy mindkét főhős képes a múltba utazni. Az egyik ezt tudja irányítani, a másik nem. A történet és a műfaj is teljesen más. Sok időutazós sztori van, de nem más filmek ihlettek, inkább a szorongásaim, vágyaim, középiskolai éveim.
– A vágy, hogy bárcsak visszamehetne egy bizonyos időpontra, és másként csinálna dolgokat?
– Baranyi: Volt már olyan gondolom mással is, hogy valamit megbánt, szívesen visszacsinált volna. Hiszen nem vagyunk tökéletesek.
– És jó lenne, ha megtehetnénk?
– Baranyi: Szerintem nem lenne az. Az internetről is azt gondoltuk, hogy majd megkönnyíti az életünket, és több szabadidőnk lesz, de inkább csak az elvárások nőttek. Hogy akkor még gyorsabban, még többet csináljunk meg. Ha vissza lehetne utazni, és tökéletesebben megoldani valamit, akkor lenne egy olyan általános elvárás: mindig, mindent csináljunk tökéletesen.
– Fazekas: Óriási káoszt hozna. Ha fennáll az esélye annak, hogy valamit utólag megmásíthatsz, semmibe sem fogsz bele igazán, mert utólag úgyis módosíthatsz rajta. Ahhoz, hogy felelősséget vállalj a tetteidért, elég fontos, hogy meglegyen a következményük. Ha ezt felül lehet írni, mi értelme lenne a döntéseinknek?
– Sokan így is beleragadnak egy-egy korábbi döntésükbe. Nem tudnak továbblépni, csak rágódnak, mit kellett volna másként tenniük. Megvolt már önökben az érzés, hogy ha teljesen újrakezdhetnék, nagyon mást csinálnának?
– Baranyi: Néha, mikor sokáig filmezel, és egyik filmtervedet sem sikerül összehozni, elgondolkozol azon, van-e értelme az egésznek. És hogy mennyire könnyebb lenne az élet, ha mondjuk programozó lennék. Bemegyek a munkahelyemre, nyolc óra múlva végzek, aztán hazamegyek, és azt csinálok, amit csak akarok, közben kiszámítható, fix fizetésem van. Sokkal kiszámíthatatlanabb filmesnek lenni. De most épp elégedett vagyok azzal, hogy ezt a hivatást választottam.
– Valóban, a programozással szemben filmesként meglehet az érzés, hogy nyomot hagy az ember maga után. Hogy a munkájára akár a halála után is kíváncsiak lesznek mások.
– Fazekas: Amikor a Kilakoltatás kijött, mondtak nekem is olyanokat a fix órában dolgozó ismerősök, hogy teljes egzisztenciális válságba kerültek. Mert bennük is ég a vágy, hogy valami maradandót alkossanak. Én meg a fix órában dolgozók egzisztenciális biztonságát irigylem. Ritka áldott állapot, amikor a kettő együtt jár.
– Elég nehéz téma a kilakoltatásé, még ha legalább a járvány alatt egy darabig nem lehetett utcára tenni embereket. Milyen történetekkel találkozott a felkészülés során?
– Fazekas: Megtörtént esetről van szó, az unokatestvérem vett részt hatósági szereplőként egy ilyen kilakoltatáson. Ezt a történetet görgettem magam előtt. A szakmai felkészülés során hallottam durva sztorikat, lakhatásért küzdő aktivistákkal, rendőrkommandóssal is interjúztam. Arra kellett rádöbbennem, hogy ez a számomra rendkívüli sztori mennyire hétköznapos. Nagyszerű allegóriának éreztem, miközben minden nap megesik valakivel, egészen súlyos élettörténetekkel a háttérben.
– Gyakran helyeznek olyan szereplőket a középpontba, akikkel nem feltétlenül szimpatizálna alapvetően a néző. A Kilakoltatás valakit, aki a folyamatban részt vesz, az Anja című rövidfilm a főorvost, aki átveri a hozzá érkező, nehéz sorsú terhes nőt. Nehezebb feladat közel hozni hasonló karaktereket?
– Fazekas: Semmiképpen sem akartam egy komolykodó drámát csinálni. Ehhez pedig szemszöget kellett váltani. Ha az áldozat perspektívájából nézem, az csak dráma lehet. Inkább arra fókuszáltam, aki előtt az akadályok tornyosulnak, hogy így az egész abszurditása kijöjjön. Viszont akkor már nyilván meg kellett mutatni a másik oldalt is.
– Baranyi: A világban élő emberek nem tökéletesen feketék, vagy tökéletesen fehérek, mindig vannak árnyalatok. Szeretem így, minél hitelesebben megmutatni a karaktereket. A Zanoxban a tökéletlenség volt az, amivel kicsit árnyaltabbak lettek a szereplők, szituációk. Van, akit persze az tölt el örömmel, hogy kiszámítható legyen a befejezés, minden fordulat. Más meg arra vár, hogy nagyon meglepjék, és kifejezetten fura dolgok történjenek egy filmben.
– Nosztalgikus hangulatba is hoz minket a Zanox, amikor már az előzetesben a Groovehouse-t halljuk, ez szól a filmbeli házibuliban. Az iskolabelső szintén úgy néz ki, akárcsak a kilencvenes években. Közben több számot is írt a filmhez a Ricsárdgír, a fiatalok között ma népszerű zenekar.
– Baranyi: Nagyon kapcsolódnak a film humorához, stílusához, tökéletlenségéhez. Ahhoz a jelenethez, amiben szerepel a zenéjük. Nem a kilencvenes években nézett ki így egy iskola, ma is teljesen ilyen, ugyanúgy járnak oda emberek. És ha elmész egy buliba, akkor ott hallasz Tancsapdát, és húsz éve minden hajnalban megszólal a Groovehouse. Szóval ezt a magyar valóság inspirálta.
– Fazekas: Ez nem retró, ez a velünk maradt múlt. Ilyen az iskolánk, ilyen a környezetünk.
– Mennyire volt nehezebb a járvány alatt forgatniuk?
– Baranyi: Eleve szereplőket találni sem volt könnyű. Tizennyolc éveseket kerestünk, ezért az összes színitanodát, dráma tagozatos középsulit szerettük volna megkeresni. A járvány miatt viszont nem mehettünk csak úgy oda, hogy rámutassunk, kit szeretnénk elhívni castingra. Nagy nyomozás volt kideríteni, kik járnak ezekbe az osztályokba.
– Az is elhangzott a dunaújvárosi bemutató előtt, hogy a járvány miatt a kórházba sem mehettek be, ezért csak úgy vették fel a jelenetet, mintha belépnének az ajtón.
– Baranyi: Van egy kórházépület, ami gyógyszergyárat játszik a filmben. Oda is tilos volt bemennünk, így trükkösen el kellett játszanunk, hogy nekisétálunk a kapunak, majd snitt, és már benn vagyunk. A helyszínkeresés kijárási tilalom alatt zajlott, ahhoz is speciális engedély kellett. Ahogy az erdélyi főszereplő, Bálint Előd beutazásához szintén. A forgatás már tavaly augusztusban volt, akkor már szerencsére nem volt kijárási.
– Fazekas: Mi szerencsések voltunk, még az első és a második hullám között forgattunk. A film előkészítése alatt leállt az élet, ez ugyan eléggé megnehezítette a dolgunkat. Viszont minden színész ráért, hiszen a színházak zárva tartottak, így sajnos nem volt hol játszaniuk. A forgatást összesen két hónappal kellett csúsztatni. Augusztusi melegben filmeztünk, az esetszám akkor minimális volt, így mondhatjuk, hogy áldásos időszakban forgathattunk.
– Tervezik, hogy a járványhelyzetre reagálnak majd filmben?
– Fazekas: Szerintem ezzel elkéstünk, hogy a járványra reagáljunk. Reméljük, nagy lezárások már nem lesznek. És mire a film emberek elé kerülne, az három év, addigra reméljük, az egész a múlté lesz. Így pedig már nem lesz meg az az „itt és most” jellege, mint mondjuk azoké, amelyeket az első hullám alatt készítettek, és kijöttek az ötödikre.
– Baranyi: Engem sem foglalkoztat, hogy a Covidról filmet készítsek, az embereknek szerintem teljesen elegük van az egészből. Így nem vágynak arra, hogy még a moziban is ezt nézzék.
– Fazekas: Nagy veszélye van, amikor az „itt és most”-ról akarsz filmet csinálni. Három évvel később akár teljesen idejétmúlt is lehetsz, ami megmosolyogtató végeredményt szülhet. A Kaukázus zenekar jut eszembe, amikor 2006-ban az Iwiwről énekeltek, és nagyon aktuális volt, de tíz évvel később már: mi az az Iwiw?
– Baranyi: Salvador Dalitól kérdezték, hogy lehet az, hogy sosem megy ki a divatból. Azt mondta, úgy, hogy ő sosem akart divatos lenni.
– Fazekas: Ezek akkor tudnak működni, ha az aktuális dolgon túl valami örök érvényűről is szeretnél mesélni. Ha általánosságban tudod megmutatni a dolgokat, úgy maradandó lehet.
