A Szerelmesfilm Jancsikája, Peter Weiss de Sade márkija, Radnóti Miklós és József Attila verseinek hű tolmácsolói, színészek és igazgatók, de mindenekfelett igaz barátok: Bálint András és Jordán Tamás két teljesen különböző karakterű ember és színész, mégis annyi minden köti össze őket. A magyar színháztörténet megkerülhetetlen alakjai, akiknek barátsága a gyermekkorig nyúlik vissza. Mindketten idén töltik be a nyolcvanat – Jordán Tamás januárban ünnepelte a kerek jubileumot, Bálint András áprilisban –, ez pedig jó alkalom arra, hogy elmerengjenek az életükön, hetvenkét éves barátságukon.
Kivételes kötelék, ami nem sok embernek adatik meg. Egy budai kiskocsmában fogtak neki a múltidézésnek, Jordán Tamás papírra is vetette a gondolataikat, ezeket egészítették ki kedvenc szerzőjük, Molnár Ferenc írásaival, mindezt pedig Bálint András formálta előadásszerűvé. Így született meg a Bálint + Jordán = 160, amelyet januárban mutattak be a budapesti Rózsavölgyi Szalonban.
A „molnári” világ kávéházi kultúrájához nyúlnak vissza, a márványasztal melletti intim hangvételű beszélgetésüknek azonban most szemtanúi is lehetnek. Nem mindennap adatik meg, hogy a néző láthassa a színészek őszinte, emberi arcát. Itt azonban „a nagybetűs JORDÁN TAMÁS, aki egyszerre a kisbetűs nemecsek, és a kisbetűs bálintandrás, aki pedig egyszerre a nagybetűs BOKA”, a maga pőre valóságában tárulkozik ki.
Legfontosabb metszéspont az életükben a színház: míg Bálint Andrást rögtön felvették a Színműre, addig Jordán Tamást soha. Előbbit Szabó István filmjei révén hamar megismerte az ország, utóbbi a mérnöki tanulmányok mellett az Egyetemi Színpadon fejlődhetett színésszé. Pályafutásuk során később sokat játszottak együtt, hívták egymást a saját színházukba, közös ügyek, kártyázások és lóversenyek, csalódások, szünetek és újra egymásra találások kísérték kapcsolatukat, de az egymás iránti mély szeretetük soha nem múlt el. És ez minden gesztusukban, tekintetükben ott érződik.
Mesélnek a megélt történelemről, a háború alatti bujkálásról, ötvenhatról, arról, milyen volt osztályidegenként felnőni, szó esik a családról, az építész nagypapáról, Bálint Zoltánról, a volt polgármester-helyettes, illetve a mindentől megfosztott gyáros nagypapáról. Vallanak nőkről és házasságról, a Nemzeti Színházról és közéleti szerepvállalásokról. Bár megegyeztek, hogy nem politizálnak, mégsem bírják megállni, a maguk jámbor cinizmusával és öniróniájával inkább Molnárt hívják ehhez segítségül, akinek szövegeiből – színházról és színészetről, Budapestről és a közéletről – ismét kiderül, ebben az országban semmi nem változott az elmúlt száz évben.
A zárszó is Molnáré: amilyen nehéz elindítani egy darabot, úgy a zárszó sem könnyű. Legyen a Liliomból? „Lehetséges az, hogy megütik az embert… és… és nem fáj.” Jobb lenne a Játék a kastélyban? „Tisztelt hölgyeim és uraim… tálalva van!” Vagy épp az Egy, kettő, három? „Amit maga az emberiségnek nevez, az… szégyellje magát.” A választás mégis Az ördögre esik: „Voilà.” Bálint András és Jordán Tamás tálcán kínálja az életét, ami a színház maga.
Bálint + Jordán = 160. Írta és rendezte: Bálint András és Jordán Tamás. Rózsavölgyi Szalon
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2023/3. számában jelent meg január 20-án.
