Manapság már nehéz olyan filmre beülni, amely ne lenne hosszabb a kelleténél. Még azok a lelkes moziba járók sem feltétlenül örülnek ennek, akik egyébként az átlagnál jobban bírják a két-három órás játékidőt. Azaz: az átlagnál jobban? Míg korábban inkább művészfilmekre volt jellemző a nézőt igénybe vevő hossz, ma már a csúcsprodukciók igyekeznek egymást túlszárnyalni. A legutóbbi jellemző példa az Avatar: A víz útjáé volt. A Babylon Bee nevű szatirikus oldal még viccet is gyártott abból, hogy a zseniális rendező 190 perces filmet rendezett a vízről, mindezt mosdószünet nélkül. Persze, ki lehet szaladni épp moziban is, de akkor az ember kockáztatja, hogy lemarad valami fontos pillanatról. Ehhez képest amikor sorozatévadokat darálunk különböző streaming-oldalakon, azért megállíthatjuk azokat, tarthatunk pihenőt – és ajánlott is így tennünk.
Steven Spielberg új filmje, A Fabelman család (The Fabelmans) sem kivételként erősíti a fentieket. Vannak olyan filmek, amelyeknél a maratoni játékidőt értjük, és nem szívesen hagynánk ki egy jelenetet sem. A Spielberg-opusz sajnos nem tartozik ezek közé, a 151 percből bátran lehetett volna 120-at is csinálni, nem maradt volna bennünk úgy sem hiányérzet. Könnyebb lenne szívből lelkesedni a filmért, ha Spielberg nem nyújtja túl a Fabelman család történetét, számos pillanatnál azt sejtetve, hogy ezek inkább töltelékként kerültek bele. Ráadásul a film második felében már inkább akadnak sablonos helyzetek, míg az első rész egyenletesen zseniálisnak tűnik. Persze, az élet maga hasonlóképp változik: egyszer kiemelkedőnek érezzük, máskor (túl) hosszú időre ellaposodik. A filmművészet viszont mégis csak elegyengethetné ezt, megadva a nézőknek azt a másfél-két órás varázslatot, amelyért annyira lelkesedünk már kicsi korunk óta.
Ezt látjuk A Fabelman családban is, melynek hőse – a kritikusi értelmezések alapján is – Spielberg afféle alteregója. A rendező eszerint a saját történetét meséli el nekünk. Hogyan lett a mozgóképtől teljesen transzba eső kisfiúból hosszas botladozás után a pályán elinduló filmrendező? Miként indult karrierje, milyen nehezítésekkel kellett szembenéznie? Sammy Fabelman útját otthoni drámák, társadalmi elvárások nehezítik, ráadásul a folyamatos költözködés nem mindig jelent jót a zsidó család számára. A film elején még csak a gyerekek maguk sóvárognak az ünnepi fényekkel díszített házak csodája után. Később viszont a gimnáziumban már az antiszemita heccelődéssel is meg kell küzdeni, Sammynek pedig ezáltal rájönnie – jól ismerjük a szituációt –, hogy hogyan védje meg magát. A kitaszítottságot kifejezetten érzékletesen is lehetne ábrázolni, annál szomorúbb, hogy az amerikai filmek szokásos közhelye kerekedik ki belőle a menő edzősrácokkal, akik a szekrényénél megalázzák az esetlen kis művészgyereket. Amikor a konfliktus egy meghatározó pillanatát az jelenti, hogy Sammy meglátja a folyosón csókolózni a menő srácot valakivel, aki nem a barátnője, az kifejezetten kínos megoldás egy spielbergi szintű rendező részéről. Még akkor is, ha esetleg konkrétan történt is vele hasonló a valóságban. Annál izgalmasabb, miként vesz revansot Sammy: az iskolai szabadnapról készített filmjében gyakorlatilag félistenként beállítva a fiút. Aki ezáltal teljesen összeomlik, rádöbbenve azokra az elvárásokra, amelyeknek innentől meg kellene felelnie. Kifejezetten ügyes, elgondolkodtató megoldás, amely rávilágít a filmes illúzióteremtés hatalmára.
A Fabelman család fő motívumát is ez adja, a Spielberg-művet pedig ez teszi kiemelkedő, hosszú távon is emlékezetes munkává. Már a kezdő jelenetsor csodálatos a moziban látott vonat ütközésétől elbűvölt fiúval, illetve azzal, ahogy ezután otthon próbálja feldolgozni a látottakat. A néző maga is a mozgóképgyártás hatalma alá kerül, és tökéletesen tisztában van vele, miért is lehet ezért egy életen át lelkesedni. Mint amikor az ember először tüzet csiholt, vagy felfedezte a történetmesélés gyönyörűségét, akkora elementáris hatást vált ki, amikor a „valóságot” a vásznon látjuk megelevenedni. Mindez felidézi az első Lumière-egypercest, A vonat érkezését, amelyet látva állítólag a nézők sikoltozva szaladtak ki a teremből, attól tartva, hogy a vasúti szerelvény valóban közéjük fog csapódni. Ami valószínűleg csak városi legenda, mindenesetre bizonyos, hogy az első nézőket váratlanul, sokkszerűen érték a látottak. De több mint száz évvel később ugyanígy lehetünk egy-egy meglepő, korábban el nem gondolt perspektívából mutatott jelenettel. Hasonló hatással van a Fabelman család tagjaira az is, amikor anyuka lenge táncot lejt a kamera előtt, bennük pedig ott bujkál az érzés, hogy ezeket a pillanatokat örökre meg kell őrizni. És hát nem ugyanez a logikája rejlik egy spontán családi videó és egy évszázados némafilm mögött is? Szomorúan emlegetjük, hogy nem láthatjuk a XX. század előtti színésznagyságokat, játékukról már csak beszámolókból, újságcikkekből értesülhetünk.
Ehhez képest viszont fontos tanulság, hogy a film sem örökkévaló: hány és hány néma-, sőt, hangosfilm veszett el a múlt század első feléből! Nagy részük már nem is fog előkerülni soha. De hányan vannak, akiknek ez valóban fáj, és elsők között rohannának, ha előkerülne egy lappangó Kertész Mihály-remek? A többség a megmaradt régi filmeket sem nézi, értve ezalatt mindent, ami a nyolcvanas évek előtt született. A film hiába vált a hetedik művészeti ággá, sokak számára ma is hasonló funkciót tölt be, mint egy színházi előadás, cirkusz vagy varieté. Könnyed szórakozást jelent, valóban a látvány tobzódását, nem pedig olyasmit, mint egy filozófiai mű vagy egy fontos regény. Spielberg filmje elsősorban a kép hatására koncentrál, illetve arra, miként tudunk történetet mesélni, hatást kiváltani akár csak egy tekintettel, egy jó szögből felvett jelenettel vagy egy a valóságot teljesen más színben feltüntető, ügyes beállítással. A mozi naggyá teszi alkotóját, a kezébe adja annak kiváltságát, hogy a saját nézőpontjából meséljen el egy történetet. Hasonlóképp persze a regényhez, az önéletrajzhoz. Spielberg filmje monumentális alkotás a képalkotás szeretetéről, továbbá arról, hogyan küzdheti fel magát valaki, akinek útja egyáltalán nincs kikövezve. Mindezt azért megrendezhette volna Spielberg rövidebben is. Nem lett volna attól kevésbé pontos.
A Fabelman család, amerikai filmdráma, 151 perc, január 19-től a mozikban
