Vilmányi Benett nem vette át a Junior Primát, mert azt kérték, ne politizáljon

Vilmányi Benett nem vette át a Junior Primát, mert azt kérték, ne politizáljon

Vilmányi Benett az Asszó című rövidfilmben

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Azért nem vette át a Junior Prima-díjat Vilmányi Benett, mert azt kérték tőle, ne politizáljon az átadón. A Telex kereste meg a színészt, miután kiderült, hogy visszautasította az elismerést.

Vilmányi azt mondta, eredetileg nem így tervezte, de az átadó előtt külön megkérték, hogy ne politizáljon a beszédében, ezért hozta meg végül a döntését. Szavai szerint az utolsó pillanatban érkezett a díjátadóra, és szíven ütötte, hogy egyből odamentek hozzá, és nyomatékosan megkérték, hogy ne politizáljon. Két fix mondatot tervezett elmondani, azok nem lettek volna mentesek tőle, miután elmondása szerint nehezen lehet politikamentesen fogalmazni, bármilyen művészetről is legyen szó. A kérés és a díj átadása között mindössze tíz perc telt el, így nem volt ideje lehiggadni, ráadásul elsőként is szólították a győztesek közül. Így dühös beszédet mondott, kifejtve, hogy a kultúra és a politika összetartoznak. Megjegyezte, hiába keres keveset, lemond a díjról. Utóbb úgy látja, lett volna méltóságteljesebb módja a dolognak, de nem bánta meg, hogy így tett, és később sem veszi át az elismerést.

A hattagú zsűriben egyaránt voltak a kormányhoz közel álló, illetve ellenzékinek elkönyvelt művészek is. Káel Csaba és Oberfrank Pál mellett Balogh Gabriella, Máté Gábor, Rudolf Péter és Orlai Tibor hozták meg a döntést. A díjat Vilmányi mellett olyanoknak ítélték oda, mint Barta Ágnes, Benedek Dániel, Hartai Petra és Koltai-Nagy Balázs.

Vilmányi korábban, számos rövidfilm és sorozat mellett, szerepelt a Guerillában, a Zanoxban vagy a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmben is.