Verebes István: Akkor én most hova álljak?

Verebes István: Akkor én most hova álljak?

Verebes István (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

 

Orbán Viktor is megöregszik egyszer, és akkor vagy lemond, vagy leváltják, utána pedig elindulhat a hatalmi harc – erről is beszélt a Magyar Hangnak adott interjújában Verebes István, aki szerint a helyzet emlékeztet a nyolcvanas évekre, bár „Kádárnak sem a lánya, sem a veje, de még a falubeli barátja sem lett milliárdos”.

A színész-rendező kitért arra is, hogy a kulturális élet romokban hever: „felszámolták a valódi közszolgálati televíziózást, a kereskedelmi tévék szétrombolták a kulturális tartalmak maradékát, az emberek pedig rászoktak a kényelmes, lusta műélvezetre, pontosabban a műveletlenség élvezetére”. Az SZFE-ügy kapcsán pedig kifejtette, hogy bár a modellváltás egy agresszív és aljas területfoglalás volt, az agresszió mélyén mégis „van némi igazság”. – Azzal együtt, hogy elismerem és becsülöm az egyetemet egykor vezető kultúrkör, Babarczy László, Ascher Tamás és Zsámbéki Gábor tehetségét, hiszen dolgoztam majd’ valamennyiükkel, ez egy nagyon zárt, belterjes világ volt. Évtizedeken át csak az tehette be a lábát közéjük, akiről úgy gondolták, hogy az ő emberük – fogalmazott.  

• Miért nincs ma, Magyarországon politikai kabaré?
• Mit talált az ellenzéki kampány díszletei mögött?
• Meddig tart Orbán Viktor rendszere?
• Miért állt ki 1984-ben Kádár János mellett?
• Vannak-e még nagy színészeink?
• Mi a magyar elit sajátos vonása?
• Hogyan kaphatna Kossuth-díjat Orbán Viktortól?

A teljes cikket a Magyar Hang július 1-jén megjelent, 2022/27. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online! 

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!