A gyurcsányi taktika

A gyurcsányi taktika

Ravasz róka Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke az utóbbi hetekben nem volt hajlandó tévéstúdiókba bejárni, interjúkat adni – január közepéig csak rövid Facebook-bejegyzésekkel tartotta a kapcsolatot a külvilággal. Miközben a Jobbik vagy a Momentum elnöke többször is kritizálta Márki-Zay Péter tevékenységét, Gyurcsány visszafogta magát, ő nem bírálta nyilvánosan az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét. Sőt, olybá tűnik, mintha ő lenne a leginkább megértő Márki-Zay iránt. Több posztjában egyértelművé tette, csak vele lehet győzni, vagy sehogy. Decemberi posztjában egyenesen odáig ment, hogy kapitánynak szólította Márki-Zayt, akinek mintegy „engedelmeskedve” nem fog kampányolni. Ebből persze nagy felzúdulás lett, Márki-Zay abbéli félelmében, hogy a DK-s szavazói, aktivistái ezt úgy fogják érteni, hogy akkor nekik sem kell majd kampányolni, rögtön reagált, és megkérte Gyurcsányt, hogy a jövőben ne nevezze őt kapitánynak. A DK politikusa továbbra sem adott interjút, bejegyzéseiben Márki-Zay támogatására szólította fel híveit.

Egyebekben viszont Gyurcsány személy szerint egy fűszálat sem tesz keresztbe Márki-Zay sikere érdekében. Az ellenzék közös januári eleji budapesti sajtótájékoztatójára el sem ment, a pártot Dobrev Klára képviselte. Pedig ott nem akármiről volt szó, a népszavazási aláírásgyűjtés felpörgetése volt a cél.

• Hogy hogy ennyire visszafogott Gyurcsány Ferenc?
• Miképp vált tudatos kommunikációvá a beszédeiben megjelenő düh és harag?
• Hogy üt vissza az előválasztás?
• Miért térhetünk vissza oda, ahol 15 éve voltunk?

A teljes cikket a Magyar Hang január 21-én megjelent, 2022/4. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!