A közoktatás máshol is válságban, de a szabadság azért nagyobb

A közoktatás máshol is válságban, de a szabadság azért nagyobb

Képünk illusztráció

Fotó: Shutterstock

Nemcsak Magyarországon van nehéz helyzetben a közoktatás, Franciaországban is fogynak a tanárok, míg az Egyesült Államokban azon diákok és szülők száma nő, akik inkább magánoktatásra váltanak.

Hétfőn a Le Monde közölt hosszú cikket arról, hogy egyre csökken az érdeklődés a tanári pálya iránt. Harmincnyolc százalékkal kevesebben jelentkeztek most pedagógusi szakra, mint két évvel korábban, míg gimnáziumi tanárnak huszonegy százalékkal mennének kevesebben, mint 2021-ben. A tavalyihoz képest kicsit jobban a számok, de még mindig jelentős a visszaesés a korábbiakhoz képest. Az okok sokrétűek, a baloldali lap szerint Franciaországban leginkább a fizetések romlása kedvetleníti el az oktatókat, miközben a tanárok általában sem érzik az elismertséget. A kormány be is ígérte a fizetésemelést, miközben elsősorban a szerződéses oktatókra fókuszálnának. A rendszerből viszont egyre inkább kiszorulnak a leggyakorlottabb oktatók.

• Mi a hasonlóság Franciaország és Magyarország között?
• Miben van ugyanakkor nagy különbség?
• Milyen jó példák vannak?

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!