Add már, Uram!

Porlik, mint a szikla. Mert az is. Ugyan napjában kétszer locsolják, szigorúan reggel és este, nehogy a vízcseppek milliárdnyi apró nagyítóként megégessék a növényeket, de így is repedezett, szaggatott, horpadt beton a föld. A hasadékokban hangyák rohangásznak. Két portával fentebb június elejére száradt ki a kút, az alsó szomszédnál már májusban sem volt víz. Meg se próbálnak újat fúratni, mert minek. Vezetékesről viszont képtelenség, nagy a háztáji ahhoz, hát várják az esőt, és tehetetlenül nézik, ahogy terménytelen kiszárad a paprika, paradicsom, a hagyma. Jövőre pedig neki sem kezdenek. Mert minek. Így múlik el a vidék dicsősége.

Szól a rádió. Valami szakember magyarázza, hogy minden idők egyik legmelegebb nyarának nézünk elébe. De becsüljük meg, mert eztán egyre nagyobb lesz a hőség, hogy hamarosan nosztalgiával emlékezünk majd 2022 forró július–augusztusára. Ránézek a műszerfalon a hőmérőre, a ledek 35 fokot villódznak. Az autópályát övező rekettyést megsárgult bokrok pitykézik, mintha már októberbe kanyarodnánk. Áthangolok: másik állomás, másik szakember, mezőgazdasági, szerinte idén akár a meggy negyven százaléka hiányozhat a piacról, mert egyszerűen képtelen beérni a konzervipar által elvárt minimálisan megfelelő méretre. A 18–65 éves magyarok döntő többsége, tízből nyolc megkérdezett összességében fontosnak, hatvan százalék pedig nagyon fontosnak tartja a fenntarthatósági törekvéseket, azonban mindössze átlagosan tízből négyen tudják, hogy mit jelent pontosan a fenntarthatóság és a fenntartható fejlődés – duruzsolja a stúdióban a megnyugtatónak szánt kellemes női hang, áttekerek zenére.

A teljes cikket a Magyar Hang július 1-jén megjelent, 2022/27. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!