Nevet adtak a gyereknek: beruházási stop

Nevet adtak a gyereknek: beruházási stop

A budai Szent János Kórház lepusztult épületei 2022-ben (Fotó: Olvasónktól)

Ez idáig a tervezési munkák elhúzódása, a közbeszerzések évekig halogatott kiírása és ismeretlen okok sokasága miatt nem történt egyetlen kapavágás sem a centrumkórházak fejlesztésében. Mostanra azonban hivatalossá vált: belátható ideig egyetlen beruházás sem veszi kezdetét.

A választási kampányban egyetlen szó sem esett arról, hogy az évtizedek óta halogatott, de legalább már beharangozott fővárosi kórházfejlesztések a Fidesz–KDNP újbóli hatalomra kerülése esetén mennek a levesbe. Ennek ellenére az ötödik Orbán-kormány egyik első intézkedéseként bejelentett több mint 2000 milliárdos megszorítócsomag és annak részeként az állami beruházásokra vonatkozó tilalom értelmében sajnálatos módon mégis ez a helyzet.

Akinek efelől bármilyen kétsége lett volna, annak Gulyás Gergely oszlatta el a reményeit a szeptember 17-i kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a köztévé kérdésére adott válaszát szó szerint idézzük: „Van egy kész program, ami felújításokat, építéseket tartalmaz. Ez a program a beruházási stop áldozata. De ez nem azt jelenti, hogy bármiről lemondtunk volna. A Dél-budai Centrumkórház tervei elkészülnek. A Szent János Kórház felújításának, bővítésének tervei – ahol egy szakrendelő is épül – szintén készen állnak. (...) A kormány úgy tervez, hogy amikor a beruházási stop véget ér, akkor ezeket meg kell valósítani. (...) Semmiről nem mondtunk le. Kizárólag annyi történt, hogy a jelenleg gazdasági helyzetben, amelynek okai ismertek, a beruházások megkezdését elhalasztottuk.”

Az eddigiekhez képest drámai változásról ugyanakkor mégsem beszélhetünk, hiszen bár halasztásról korábban nem volt szó, az előző kormányzat részéről is csak a budapesti kórházfejlesztésekkel kapcsolatos ígéretekre és legfeljebb tűzoltásszerű részleges felújításokra futotta.

• Mely intézményfejlesztéseknek kellett volna már elkészülniük, ha a kormány tartja ígéreteit?
• Miért zajlik mégis felújítás a Szent János Kórházban?
• Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízott propagandisztikus nyilatkozatai mellett mi történt eddig a Dél-budai Centrumkórház fejlesztésének terén?
• Hol rekedt meg a Dél-pesti Centrumkórház fejlesztése?

A teljes cikket a Magyar Hang szeptember 23-án megjelent, 2022/39. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!