„Ez az olvasás megszerettetése elleni merénylet”

„Ez az olvasás megszerettetése elleni merénylet”

Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke és az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Az általános iskolának olvasóvá kell nevelnie, és a szövegértést kell megtanítania ahelyett, hogy stílusirányzatokat, műcímeket és szerzők neveit magoltatja be – erről is beszélt a Magyar Hangnak adott interjújában Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke. Mint kifejtette, az új Nemzeti alaptanterv és a 2024-ben életbe lépő új érettségirendszer még inkább az ismeretek irányába tolja el az oktatást, miközben az új teljesítményértékelési rendszer azt várná el a tanároktól, hogy javuljanak a diákok kompetenciái, például a szövegértési képességük.

Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára szerint a nemzeti vagy a klasszikus műveltség közvetítése csak kölcsönös bizalmon alapulhat: azon, ha a diák is érzi, hogy az ő érdeklődése fontos. – Én elolvasok néhány olyan művet, amit ő szeret, és beszélgetünk róla, őt viszont megkérem, hogy olvasson el néhány olyan művet, amit én fontosnak tartok – mondta a tanár, aki éppen ezért nem riadna vissza attól, hogy olyan kortárs, populáris ifjúsági művekkel foglalkozzon az órákon, mint a Harry Potter.

• Mi akadályozza a tanárokat abban, hogy új megoldásokat alkalmazzanak?
• Miért nem tudott élni az iskolák nagy része a szociálliberális kormányok adta szabadsággal?
• Miért gondolhatják egyes tanárok, hogy jó az új Nemzeti alaptanterv?
• Hogy lehet olvasóvá nevelni a digitális világ új generációit?
• Több mint egy éve tartanak a pedagógus sztrájkok és más tiltakozó akciók. Lát eredményt?

A teljes cikket a Magyar Hang március 24-én megjelent, 2023/12. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!