Herczeg Zoltán: Azért a víz az úr

Herczeg Zoltán: Azért a víz az úr

Herczeg Zoltán (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Nem a divatos ruhák jelentik a túlélést, hanem a friss levegő, a tiszta víz, a termékeny föld – mondta a Magyar Hangnak adott interjújában Herczeg Zoltán divattervező, civilben közgazdász, aki 25 évnyi pályafutását teszi ezzel zárójelbe. Az aranykalászosgazda-vizsgájával ugyanis azt tervezi, hogy vesz 3 hektár földet, passzívházat épít, kutat fúr, gazdálkodik.

Korábbi közéleti aktivizmusát a „pofázós” időszaknak tartja, de rájött, hogy ezzel egyetlen embert sem lehet megváltoztatni. – A dumálást fel kell váltsa a cselekvés, a példamutatás – mondta. Minderre egy mozgalmat is felfűz, aminek megvannak az alapjai: a kékség, a KÉK-életfilozófia, ahol a természet mellett vagy helyett az ember áll a középpontjában. KÉK, mint a Közösségi Élet Kultúrája vagy a Kiváló Élet Közössége vagy akár a Kényelemben Élők Klubja.

Herczeg Zoltán beszélt arról is, hogy teljesen kiegyensúlyozott volt az április 3-i választás másnapján, mert nem érte váratlanul az eredmény. – Rájöttem, tök mindegy, ki nyer, egyik oldal sem képviseli igazán a ma létező legnagyobb problémát, a klímaváltozást, az önfenntartást, a tiszta, szabad létezést – mondta.

• Tévút volt a divatiparban töltött huszonöt év?
• Rá lehet venni az embereket a változtatásra, amíg nem ég a lábuk alatt a talaj?
• Innentől vége a közéleti szerepléseinek?
• A mostani tüntetések kapcsán lát olyan ellenzéki politikust, aki a csalódott tömegek élére állhatna?

A teljes cikket a Magyar Hang július 22-én megjelent, 2022/30. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!