Katonabalesetek: évente 80-90 esetben fizet a HM kártérítést

Katonabalesetek: évente 80-90 esetben fizet a HM kártérítést

A Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) 11. váltásának magyar katonái 2011-ben az afganisztáni Baglán tartományban (Fotó: György Zsombor/Magyar Hang)

A Honvédelmi Minisztérium már tíz éve nem köt biztosítást a katonákra, az esetleges kártérítéseket ugyanis saját keretéből fizeti. A központi költségvetés ezzel sokat spórol, de a rendszer bírálói szerint átláthatatlan, hogy ki, milyen esetben jogosult kártérítésre.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) évente átlagosan 80-90 esetben fizet kártérítést a szolgálat közben megsérült vagy hősi halott katonák után – derült ki a Magyar Hang közérdekűadat-igénylésére adott válaszból. A tárca tájékoztatása szerint erre a célra évente – egy kiugró évet leszámítva – általában 250–300 millió forintot költenek, így az egy főre jutó kártérítési összeg valamivel több mint hárommillió forint. Az éves bontásban szereplő összegekben ugyanakkor a korábbi évekről áthúzódó kötelezettségek, járadékok is szerepelnek, így egy esetleges sérülés esetén átlagosan kisebb összegeket utalnak át a katonáknak.

A Honvédelmi Minisztérium utoljára 2011-ben kötött biztosítást az állományra, akkor ez 463,5 millió forintba került és nagyjából 28 ezer főre volt érvényes. Azóta viszont még a külföldi missziókban szolgálatot teljesítőket sem biztosítják, az esetleges kártérítéseket ugyanis a tárca a saját büdzséjéből fizeti ki. A legutolsó szerződést Hende Csaba korábbi honvédelmi miniszter mondta fel takarékosságra hivatkozva. Azzal érvelt, hogy nincs annyi káresemény, ami miatt megérné kifizetni a – szerinte – hatalmas biztosítási összeget.

• Miért érte meg átállni az új rendszerre a tárca szerint?
• Miért érik mégis kritikák a kárelbírások mostani módját?
• Mivel kompenzálják azt a katonát, aki tartós egészségkárosodást szenvedett?

A teljes cikket a Magyar Hang augusztus 13-án megjelent 2021/33. számában találja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!