Közszolgálati bejelentés gitárral

A Combat Rock című, éppen negyven éve megjelent Clash-albumról írva lehetne azzal indítani, hogy Putyinnak hála ismét aktuális lett a Harci rock (merthogy ugye ezt jelenti az 1982 májusában kiadott korong címe). Csakhogy ez olcsó és igaztalan indítás volna. Egyrészt a The Clash a legkevésbé sem a Putyinhoz hasonlóak kottájából játszotta a harci rockot, másrészt pedig a brit négyes korongja azóta sem szűnt meg soha korszerűnek lenni. Még akkor sem, ha ez az album már a vég kezdete volt

1982 látszólag jól indult a Clash számára. Joe Strummer, Mick Jones, Paul Simonon és Topper Headon először Japánban, majd a kontinentális Távol-Keleten és Ausztráliában turnézott, nem szűkölködve kalandokban. Az utóbbi pár évtizedben festőművészként jeleskedő basszista, Paul Simonon például kórházi kezelésre szorult, miközben – éppen annak a fotósorozatnak a készítésekor, amely később a Combat Rock borítójára került – beleugrott egy trópusi fertőzést hordozó legyekkel teli pocsolyába. Ausztráliában pedig egy este három bennszülött kopogtatott a basszusgitáros hotelszobájának ajtaján, azt kérve, hadd csatlakozhassanak a zenészekhez a színpadon, hogy felhívják a figyelmet népük helyzetére. Így aztán a déli kontinens további turnéállomásain tartott Clash-koncertek aboriginál aktivisták szónoklataival kezdődtek – bizonyítékául annak, hogy a brit négyes valóban komolyan gondolta a dalaiban hirdetett eszméket.