Őrjöngő bárány egy üres lakásban

Őrjöngő bárány egy üres lakásban

Cseh Tamás a 25. Színházban 1973-ban (Fotó: Fortepan/Vadász Ágnes)

Cseh Tamás-maratont tartottunk vasárnap családilag, a lemezek megjelenésének sorrendjében, a Levél nővéremnek-kel kezdtük, az Utóiratig jutottunk el. Aztán este megnéztük a televízióban Bereményi kalapját, jó kis film, kedves emberként ábrázolódik benne az író, jól van ez így. Utána el kellett olvasnom egy interjút is vele, találtam az interneten, azt mondja benne többek között, hogy: „Az egyetemeim pedig egy olyan speciális magyar időszakban kezdődtek el, amikor épp egy változás volt már megint, és abban fuldokoltak az előző korszak emberei, keresték a helyüket kapkodva. Ebbe a kapkodásba keveredtem bele újoncként. Az egyetemi tanáraim között hihetetlen világnézeti különbségek feszültek, és elmebajjal határos kényszerek mozgatták őket.”

Innen jutottam el a Literára, ahol az íródó Bereményi-könyvből, a Magyar Copperfield folytatásából közöltek hosszabb részletet, alig várom, hogy elkészüljön, megjelenjen, olvashassam, az előző kötetet bírtam erősen, lehet, hogy elmélkedtem is róla ezeken a hasábokon. Cseh Tamás január 22-én lett volna 80 éves, ha nem halt volna meg 66 évesen – ne is menjünk bele, milyen hülyén rohan az idő.

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!