Tisztelt Közlekedési Hatóság!

Tisztelt Közlekedési Hatóság!

Fotó: Unsplash

A következőket kívánom előadni – lásd még: gépkocsival kapcsolatos forgalmi esemény. Kettőezer-huszonkettő szeptember valahanyadikán, a késő délutáni órákban, vagy fogalmazhatnám úgy is, hogy a munkaidők végeztét követő általános csúcsforgalomban M-valami-akárhány forgalmi rendszámú járműmmel az L élelmiszerlánc részét képező fővárosi üzletegység parkolójában különböző manővereket hajtottam végre bevásárolást megelőző parkolási célból kifolyólag, melynek során a szabad helyek hiányát észleltem.

Szerencsémre – amelyről a későbbiekben kiderült, hogy mégsem az volt, de nem akarnám efféle részletekkel a mélyen tisztelt Hatóság közérdekűségileg drága idejét rabolni – mindjárt az első sarokban felfedeztem, hogy a korábban oda behajtott személyautó tolatásra készül, amely szándékot a szabályos fehéren világító rükverclámpa is megerősítette.

Mint korábban említettem, a helyszínen zsúfoltság volt jellemző, minek hatására mögöttem több gépkocsi is araszolásra kényszerült. A több évtizedes vezetői rutinom – itt mindenképpen fontosnak tartom megjegyezni, hogy sem kisebb, sem nagyobb baleset előidézésnek nem voltam soha vétkes félként részese – segítségével a hátramenetbe induló automobil jobb oldalára húzódtam, hogy a feltorlódott közlekedőknek továbbhaladási lehetőséget biztosítsak, lásd még: polgári udvariasság, úgy is mint sofőretikett.

A teljes cikket a Magyar Hang szeptember 23-án megjelent, 2022/39. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!