Vulcanus – Istenek a Balaton partján I.

Nem kisebb zuhanás a soroksári Tesco felső polcáról a kiárusított mindenfélék közé esni, mint az Olimposzról az Etna gyomrába. Ha üzletvezető százalékol is le, nem istencsaládon belüli erőszak. Így bukkant rám a félárú Büttner Vulcanus szezonutós csoki mikulások gyűrűjéből. A kosárban már elnyugszik, akár a hűtlen Venus Mars karjaiba és a féltékeny kovácsisten hálójába gabalyodva.

A tóti piacon poharaztuk már, lávaköpésnyire onnan, ahol hajdan Vulcanus vasmarkú sarjadékai Badacsonyt gyúrtak játékból. Ez a szőlő Olimposza, nem is szállt le innen igazán soha, bár fél hektár valahol kunsági homokban is próbálgatja magát. Nomen est omen – ritkán köt ennyire fajtát a név. Nem magyarázza, de színezi Katona Dienes megfejtése a dolgot, és ebből akkor sem engedek, ha a Gazdasági Lapok 1871. januári számában a tokaji borra érti: „Ámbár e vulcanok régen kiégtek, bizonyosan létezik még ott, hol hajdan tomboltak, sok vas és kénkő, melyek egyesüléséhez ha víz jut, erősen meghevülnek, s alkalmas körülményekben lángot is vetnek. Kétségen kívül van Hegyalja hegyei alatt nagy hőség, mely a föld színére is felhat, s a szőlő megédesítését, megaszalását hatályosan tényezi.”

Szinte látom, amint a hevített ércfolyam gőze fűti a badacsonyi dűlőket – és talán látta Király Ferenc is, hiszen 1957-ben itt keresztezte a Szürkebarátot és Budai zöldet, a Vulcanus (munkacímén Badacsony 38) itt töltötte gyerekkorát, és itt vált serdülővé is („Ó, Lucina, a föld öle ásít, / tűzhányók élednek a tenger alatt!” – Polgár Anikó: Vulcanus gyerekkora). Felnőttkorba nem is lépett még, ami módfelett biztató, mert komoly erényeket mutat izmait próbálgató kamaszként is. Az ifjú Vulcanus pallérozásáért 1961-től Kiss Ervin felelt, aki ugyanezen évtől 1995-ig a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Badacsonyi Kutató Állomásának vezetője volt, mikortól is az ideális fajtajelölt szelektálását Májer János felügyelte.