Napjainkban a magyar gazdaság egyik legsúlyosabb problémája az úgynevezett „közepes jövedelmi csapda”, vagyis az, hogy a gazdaság a rendszerváltást követő években nagymértékben beáramló külföldi beruházások réven viszonylag gyors növekedésnek indult, de ez a dinamikus növekedés később lelassult. A rendszerváltást követő évek tőkebeáramlására nagy szükség volt, hiszen ekkoriban sok magyar állami nagyvállalat omlott össze, és százezerszám kerültek ezen vállalatok dolgozói az utcára. Ezt a krízist segített a beáramló külföldi tőke áthidalni, aminek a következménye a rendszerváltás során tapasztalt gazdasági visszaesés utáni gyorsabb növekedés lett. Aztán később a magyar gazdaság növekedése ismét lelassult hazánkban, ami ahhoz vezetett, hogy a nyugati országok életszínvonala továbbra is jelentősen felülmúlta a magyart. A gyorsabb növekedés után bekövetkező lassulást a közgazdászok „közepes jövedelmi csapdának” hívják.
Ez a „közepes jövedelmi csapda” egyébként feltehetően szorosan összefügg az új típusú globalizációval, amely 1970 után jelent meg, és amelynek sajátossága a nagy nemzetközi vállalatok kialakulása volt, amelyek megpróbálták tevékenységüket világméretekben optimalizálni. Érthető, hogy a multik az egyszerűbb, alacsonyabb hozzáadott értékű (elsősorban összeszerelő) tevékenységeket igyekeztek az olcsóbb bérű országokba vinni, míg a bonyolultabb, képzett munkaerőt igénylő tevékenységeket azon országokba tették, ahol a jól képzett munkaerő bőségesen állt rendelkezésre.
Az új típusú globalizáció és piacgazdasági átmenet
Érdekes végig gondolni, hogy milyen kapcsolat lehetett az új típusú globalizáció megjelenése és a kelet-európai országokban hirtelen bekövetkezett piacgazdasági átmenet közt. A fejlett országokban az erős szakszervezetek tevékenysége nyomán bekövetkezett folyamatos béremelkedések nyomán lassan elfogytak az olcsó bérű, de fegyelmezett és jól képzett dolgozók, viszont a szocialista országokban bővében álltak azok rendelkezésre: nem lenne meglepő, ha kiderülne, hogy az új típusú globalizáció munkaerő igényei miatt történt meg a piacgazdasági átmenet a kelet-európai országokban.
Valószínűleg ugyanazok a neo-globalizációs tényezők voltak felelősek a magyar gazdasági növekedés későbbi lelassulásáért, mint a gazdasági átmenet idején tapasztalt tömeges munkanélküliség felszámolásának elősegítéséért: a külföldi beruházások. Az történt ugyanis, hogy a képzetlen munkaerőt igénylő nagy nemzetközi vállalatok kialakították térségünkben azokat az összeszerelő üzemeket, amelyekben ugyan hosszabb távon nem volt különösebb növekedési lehetőség, de adott pillanatban sokat segítettek a munkanélküliség csökkentésében.
Természetesen a kilábalás a „közepes jövedelmi csapádból” jelentős fejtörést okoz a közgazdászoknak és a politikusoknak szerte a világban. Mindezidáig azonban csak kevés működőképes megoldási javaslat készült erre vonatkozóan. nevezetesen az, hogy az elmaradott országokban növelni kell a munkaerő képzettségét, és ugyanakkor emelni kell ott a béreket is, és ezáltal nagyobb hozzáadott értékű tevékenységeket kell bevonzani az országba. Ezt persze könnyebb javasolni, mint megtenni, és jelen írásomban éppen ezekre a nehézségekre szeretném felhívni a figyelmet.
Nehezen lenyelhető áremelkedés
A tervezett magyar minimálbér-emelés elvben egy határozott lépés lenne a jó irányba, kifelé a „közepes jövedelmi csapdájából”, ugyanakkor ez elég komoly gondot is okozhatna a hazai piacra termelő kisvállalkozások számára. A hazai, alacsony jövedelmű vásárlók nem lennének ugyanis képesek elviselni azokat az áremeléseket, amelyeket a hazai bérek emelkedését követően mindenképpen be kellene vezetni a hazai kisvállalkozásoknál. Míg a gazdag nyugat-európai vásárlók számára egy multi által gyártott luxusautó esetében pár százalékos áremelés még elfogadható lehet, addig egy szegényebb hazai fogyasztó esetében a hazai kisvállalkozások által előállított termékek vagy szolgáltatások esetében az áremelkedés nagyon nehezen lenne lenyelhető, és ezek a kisvállalkozások hamar bezárni kényszerülnének, a dolgozóik pedig vagy elmennének egy, a térségben működő multihoz, vagy kimennének dolgozni külföldre. A jelenleg úgy látszik tartósan jelenlevő hazai infláció pedig gyorsan eliminálná a minimálbér-emelés hatásait, és a magyar reálbérek ismételten leesnének a térség országainak szintje alá.
Jelenleg a bérek nagy földrajzi különbségeket mutatnak Európában: míg Nyugat-Európában az átlagos reálbérek euróban kifejezve havi 2000 euró körül alakulnak (a szomszédos Ausztriában ez egyenesen 2700 euró felett van), addig a volt európai szocialista országokban csak a fele, vagyis 1000 euró alatti. Hazánkban a bruttó átlagbér körülbelül 810 euró volt. Ennek a bérkülönbségnek az egyik legfontosabb következménye az volt, hogy a kelet-európai dolgozók tömegesen mennek dolgozni Nyugat Európába, akár rövidebb időre, akár véglegesen kivándorolva, és nem meglepő módon éppen a legjobban képzett, a hazai gazdaságok számára is nagyon fontos, magasabban képzett, dinamikusabb dolgozók vándorolnának ki a leggyorsabban, tovább fékezve a kelet-európai gazdaságok fejlődését.
A helyi piacra dolgozó kisvállalkozások pedig ebben a helyzetben – hacsak nincsenek zsíros állami megrendelésekkel kitömve politikai kapcsolataik révén – rendre kiárazódnak a multikkal vívott bérversenyben és ezért gyakran kényszerülnek csalni a bérek kifizetése során…
Kedvezményeket a kisvállalkozóknak!
Ugyanakkor a kisvállalkozások szerepe igen fontos lenne a gazdaság egészét tekintve. Egy régió, egy város vagy akár egy falu esetében a hazai kisvállalkozások nagyon fontos innovációs és munkaerő-megtartó szerepet játszanak, valamint fontos szerepük van a környezetvédelem terén is, mert termékeiket – szemben a multikkal – általában nem szállítják távoli piacokra. Nem véletlen, hogy a fejlett országokban mindenütt jelentős támogatásokat és kedvezményeket adnak a kisvállalkozásoknak. Ilyen kedvezmények adására hazánkban is lenne lehetőség, még 2018 során Csath Magdolnával és Giday Andrással írtunk néhány elemzést többek közt a Pénzügyi Szemlébe is, amelyben számszerű javaslatokat adtunk arra nézve, hogy miként lehetne előmozdítani a kisvállalkozások versenyképességét hazánkban, és hogy ennek milyen csekély költségvetési hatása lenne.
Cikkeinkben azt javasoltuk, hogy az adókat és a társadalombiztosítási elvonásokat vállalati méretnagyság arányában vessék ki, vagyis a kis méretű vállalkozások fizessenek (arányaiban is) jóval alacsonyabb társasági adót és társadalombiztosítási elvonásokat, míg a nagyobb vállalkozásokat magasabb adózási és elvonási szintek terheljék. Ez a megoldás még az OECD és az Európai Unió által tervezett „egységes társasági adó” mellett is megvalósítható lenne. Természetesen e mellett igen fontos dolog lenne a kötelező adminisztráció egyszerűsítése is a kisvállalkozások számára is.
Végső soron látni kell, hogy ugyan a minimálbérek emelése nagyon fontos dolog lenne a magyar gazdaság számára, de a tervezett minimálbér-emelés ellenére is a hazai bérek eléggé el lennének maradva a térség országától, a hazai béreknél többszörösen magasabb Nyugat-Európai bérekről nem is beszélve. Az egyértelmű, hogy a munkabéreket hosszabb távon, folyamatosan emelni kell Magyarországon, de az is lényeges, hogy a kisvállalkozásokat is segíteni kell. Ehhez pedig egységes, vállalati mérethatárokhoz kötött adó- és járulék-kedvezményeket, valamint támogatásokat kellene nyújtani a kisvállalkozásoknak. Ehhez természetesen szükséges lenne olyan speciális, normatív támogatási rendszer kialakítása és működtetése is, amely politikai szempontok figyelembevétele nélkül egyenlő feltételeket adhatna a kisméretű vállalkozásoknak. Sajnos napjainkban még elég messze vagyunk ettől.
A szerző közgazdász
A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
