Tusnádfürdőn a miniszterelnök rehabilitálta a huszadik századi szélsőjobboldal legvisszataszítóbb fogalmait. Kevert fajú egyedekről beszélt, meg uniós jogról, amelyet fel kell függeszteni, hogy meg lehessen akadályozni a fajkeveredést, és ezzel lerakta egy huszonegyedik századi faji háború eszmei alapjait. A jobboldali politika Király B. Izabella, Szabó Albert és Csurka István előadásában már a kilencvenes évek folyamán próbálkozott ilyesmivel, de ezek a szereplők a szubhumán mondásaikkal önmagukat szalámizták le a politikáról: a magyar társadalom szellemi-lelki kórokozásra adott immunválasza ekkor még elég erős volt.
A tízes években ezek a hangok rohamosan elhalkultak, mert a kormány kulturális alapon kárhoztatta a migrációt, és eszemben sincs tagadni, hogy az ezt illető okfejtésben bőven volt igazság. Az illiberális Magyarország szoros baráti viszonyt épített a nyugat-európai államok XXI. századi jövőjét a jelenben élő Izrael állammal, és a szememben ez is támogatásra méltó politika volt. Bizakodásra adott okot, hogy a centrális erőtér elfoglalásának reményében a Jobbik Magyarországért Mozgalom is szakítani próbált fajgyűlölő múltjával, hogy ez a kísérlet aztán a 2018-as és a 2022-es kétharmados vereségekkel, a párt szavazóbázisának megsemmisülésével és a Mi Hazánk Mozgalom Országgyűlésbe jutásával teljes kudarcba fulladjon.
Ez már nem a kilencvenes évek: a rasszista söpredék jobbágysorba szorult. A politika közelében nincsenek már Király B. Izabellák, Szabó Albertek és Csurka Istvánok. Talán egyedül Novák Elődben és Budaházy Eddában van annyi elvetemültség és annyi autonómia, hogy a nemkívánatos fajkeveredés elkerüléséről szónokoljanak – és még ők sem teszik: nem merészelik. Orbán Viktor Tusnádfürdőn előadott szavait a mai Magyarországon egyedül ő mondhatta ki. Még Bayer Zsolt is óvatosabban nyúl a goebbelsi fogalomkészlethez, mert ha nem is belső, morális fék, de a külső hasznosság szempontja igenis ügyelni kényszeríti arra, hogy a tetten érhető nemzetiszocialista fajelmélet okfejtéseit elkerülje.
Eddig úgy tűnt, hogy ennek a retorikának Magyarországon nincs politikai bázisa, holott a XX. században komplett társadalmak tagjai rezonáltak élvezettel a maguk kiválasztottságára, származásukhoz tartozó privilégiumaik jogosságára. Úgy tűnt, Auschwitz gázkamráinak emléke visszariasztja a politikát attól, hogy ezt a hangszert újra felhangolja és megszólaltassa. Mostanáig így tűnt – én is elhittem. Most Orbán Viktor úgy döntött, kitárja azt a kaput, amelyhez azt képzeltem, hogy már nincsen kulcs, mert a politikai osztály tagjai évtizedekkel ezelőtt beolvasztották. Ki más tehette volna meg ezt a mai Magyarországon, mint ő. Nem egy magát perifériára sodró, vállalhatatlan bohóc, nem akármelyik, propagandáért felelős jobbágy, hanem maga Orbán Viktor, az állam megtestesülése.
Érteni vélem a miniszterelnök úr problémáját: kiderült, hogy a felséges úr mezítelen, az államkassza kong az ürességtől, a hűbéresek a nemzeti vagyont széthordták. Orbán Viktor úgy járt, mint Gyurcsány Ferenc 2006-ban. Valamennyi választási ígérete hazugság volt – a magyarság e tudásának pecsétje az a megszorítócsomag, melynek körvonalai a kata névre keresztelt adózási forma meg a rendszer szabadságharcos és jóléti szimbólumának szánt rezsicsökkentés felszámolásával már jól látszanak a horizonton. Kellemetlen érzés lehet fedetlen ágyékkal sétálgatni Tusnádfürdőn, akkor is, ha csak az üzletfelei vannak jelen, de a méltóságos miniszterelnök úr a metéletlen hímtagja elé igazán ránthatott volna bármi mást – csak ne a Mein Kampfot.
Nincs kétségem afelől, hogy Orbán Viktor minden szava tudatos, szándékos, jól átgondolt és előzetesen szondázott volt: a faj tisztán tartásának igyekezete nem a hőség számlájára írható zagyvaság. Már készen is álltak az Orbán-rendszer háztáji zsidói, hogy a miniszterelnök szavait mentegessék, már készen is állt az angol nyelvű fordítás, amelyből ravaszul kihagyták a kevert fajú népekre vonatkozó fejtegetést. Amit a miniszterelnök előadott, az egy jól kiszámított és hideg fejjel kivitelezett provokáció volt. Úgy tűnik, a Fidesz marketingkreatívjai, akik eléggé jól ráéreztek az illiberális fordulatra, a civilizációk konfliktusában és így a migrációban rejlő politikai erőforrásokra, az antifeminizmusra meg az LMBTQ-ellenességre, most azt kutatták ki, hogy a következő tudatipari innováció a baloldalon falig tolt identitáspolitikára válaszul a jobboldalon falig tolt identitáspolitika lesz. Ha a liberálisok többletjogokat igényelnek a feketéknek, a nőknek és a szexuális kisebbségeknek, akkor az illiberálisok a fehéreknek, a férfiaknak meg a heteroszexuálisoknak követelnek majd politikai elégtételt.
Ha a wokeness szellemére pillantva belép az asszociatív mezőbe Marx és Engels Kommunista kiáltványa, az nem csoda – azt a képzettársítást pedig, amikor a Kommunista kiáltványra pillantva az asszociatív mezőbe lép a Gulag, maga a történelem igazolja. Nos, jelzem, hogy a faj tisztán tartásának szándéka nem pusztán közvetlen asszociatív, hanem történetileg igazolt ok-okozati kapcsolatban áll Auschwitz-cal. Ab ovo.
Orbán Viktor emberi, eszmei és politikai kreditjeit vakon tolja fel arra, hogy Olaszországot a szeptemberi választást követően az Olasz Testvérek és az Északi Liga neofasiszta koalíciója kormányozza majd, ő pedig kiszabadul elszigeteltségéből, és a fasiszta új hullám hatására a jövőben Európa-szerte ez a minőségű beszéd rezonál majd a sárga földig butított, szűk látókörű és önző plázaemberiség szellemére. Orbán Viktor e folyamat élére áll, amikor Tusnádfürdőn a tűzzel játszik, de ugyan miért érdekelnék a XX. században megtapasztalt, rettenetes következmények, amikor épp a pillanat uralására törekszik, és a következő évtizedet alkotó pillanatok uralásának módját próbálgatja?
A miniszterelnök, aki tizenöt éve még arról beszélt, hogy „lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik”, aki egy éve még büszke kipcsaknak adta ki magát, most Vlagyimir Putyin ügynökeként a türk népeket megvető és alacsonyabb kasztba soroló, európai fehér népfajt védelmező eszme harcosának áll. Bizonyára megbízható szociológiai kutatások vannak a kezében, ha vállalja ezt a fordulatot. Csak remélni tudom, hogy téved, mert ha igaza lesz, akkor megismétlődik a XX. század, és Európa hamarosan újabb háború elé néz.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/31. számában jelent meg július 29-én.
