Kamaszként egy pszichológiai teszt azt jelezte, hogy nem lesz belőle nagy bajnok, öt éve, a riói olimpián már abba akarta hagyni a birkózást, végül csak meggyőzték, hogy folytassa, így Tokióban, élete utolsó versenyén érhetett fel a csúcsra Lőrincz Tamás.
– Semmit nem írnánk alá előre, hiszen az aranyéremért megyünk – mondták a Lőrincz testvérek, Tamás és Viktor a Magyar Hangnak 2019 szeptemberében. Akkor még semmi jele nem volt a vírusnak, a klasszis testvérpár így joggal reménykedett benne, hogy alig tíz hónappal később valóban aranyéremmel hagyhatják el a tokiói birkózó csarnokot. Lőrincz Tamás abban az évben világbajnok lett, öccse, Viktor pedig ezüstérmet szerzett, a nyári játékok nagy esélyeseinek számítottak súlycsoportjaikban, aztán jött a pandémia, az olimpiát elhalasztották, sokáig még az is kérdéses volt, hogy megrendezik-e egyáltalán, de ez sem törhette meg a testvérek lendületét. Mindketten döntőbe jutottak Tokióban, Lőrincz Tamás olimpiai bajnok lett, Lőrincz Viktor pedig szerdán mérkőzik az aranyéremért.
Lőrincz Tamás nem lehetett egyszerű gyerek. Csak hogy lekössék az energiáit, egyszerre járt foci- és birkózóedzésre – nem véletlenül kapta ugyanis a „Szöcsi” becenevet, hiszen folyton pattogott. – A „hivatásos” labdarúgó karrierem 10–11 évesen meg is szakadt. Amikor a sokadik alkalommal sem láttam labdát, azt mondtam, hagyjatok békén ezzel, birkózóedzésen is futunk eleget. Inkább a telepen rúgtam a bőrt tovább, ami a birkózás mellett abszolút kitöltötte a napomat – mesélte a 24.hu-nak. 14 évesen került Ceglédről Budapestre, ahol a Hegedűs Csaba olimpiai bajnok irányította Mr. Tus Birkózó Akadémiára került. Ott eleinte nehezen boldogult, sem a tanulás, sem a birkózás nem ment neki. – Ha nem lett volna olyan összetartó a brigádunk, biztosan otthagyom az egészet. Piszkosul menekülni akartam az istráng alól, nagyrészt az edzőknek, a szüleimnek köszönhető, hogy sportoló maradtam – mondta az imént idézett interjúban.
A Telexnek arról mesélt, hogy az iskolában, 15 évesen pszichológiai teszteket is töltögettek. – Nem szerettük, de utólag azt mondom, hasznos volt. A teszt azt mutatta: közepes képességű ember vagyok, nem leszek nagy bajnok. Bosszantott, hogy egy papírból akarták megmondani, mi lehet belőlem – idézte fel.
A nehézségek és a komor jóslatok ellenére Lőrincz Tamás sportoló maradt, és 19 évesen máris felért a csúcsra, első felnőtt versenyén Európa-bajnoki címet szerzett. Ezt követően sorozatban jöttek a helyezések, a 2012-es londoni olimpián pedig a döntőig verekedte magát, ott azonban alulmaradt dél-koreai ellenfelével szemben. Már ez a vereség is megviselte, négy évvel később Rióban azonban már az első körben búcsúzott, és nem csak a versenytől, de kis híján a birkózástól is. – A verseny után még vagy négy-öt napot Rióban voltunk, ültünk napokig a szobánkban, ki sem mozdultunk, depiztünk – idézte fel a testvérével közös mélypontját a Telexnek. – Egyszerűen nem tudtunk kikecmeregni abból a helyzetből, ahová taszított bennünket az olimpia. (…) Abban a lelkiállapotban biztosan azt mondtuk, nem csináljuk tovább. Aztán ahogy teltek a napok, a sokk felengedett, és kihúztuk egymást valahogy a gödörből.
Döntését két világbajnoki ezüstérem és két Eb-bronz igazolta. 2018-ban már feljebb lépve, a 77 kilogrammosok között versenyzett, és ebben a kategóriában nyerte meg az idei nur-szultani vb-t is. – Beadtam a derekam, hogy megcsinálok egy évet egy másik súlycsoportban, 66 kilóra már képtelenség lett volna visszafogyni, a 77 kiló pedig kínálta magát – indokolta a váltást.
A fogyasztás kapcsán a 24.hu-nak elárulta, az évi két világversenyhez „átlagosan tíz kilót dobtam le a 66-hoz, és az 5–6 komoly nemzetközi versenyen, ahol két kiló kedvezményt kaptunk, minimum nyolcat, hogy elérjem a 68 kilós súlyhatárt”. – Vagyis évente nyolcszor tíz kilót fogytam. Az brutális. Évtizeden át pláne. Erős jellem az, aki ezt hosszú távon bírja.
A világbajnoki címmel kvalifikálta magát Tokióba, így a járvány miatt alaposan felforgatott felkészülési időszakban már csak a saját munkájára kellett figyelnie, a kvalifikációs versenyek terhe nem nyomta a vállát. A kazahsztáni vb azonban más szempontból is fordulópontot jelentett. – Nem voltam motivált, fásultság volt rajtam. (…) Végső elkeseredésből mentem csak ki. Nem voltam csapágyasra hajtva, de meg sem közelítettem a korábbi formámat. Mentálisan olyan állapotba kerültem, hogy abszolút nincs semmi vesztenivalóm, lesz, ami lesz, utolsó próbálkozás, utolsó vb. Erre nekem szólt a Himnusz – idézte fel pályafutása addigi legnagyobb sikerét. – Tényleg igaz, hogy van a 10 vagy 20 év alatt felhalmozott munka, az a sok 10 vagy 20 ezer óra, amit beletettünk, és valami bekapcsolt nálam azon a vb-n. Nem akartam brillírozni, nagyokat dobni, csak marha csúnyán legyen meg az első meccs. Meg a második. (…) Mi adna erőt, ha nem az, hogy vb-címvédőként mehetek egy olimpiára?
És ez a recept működött Tokióban is. Lőrincz Tamás nem akart nagyokat dobni, minden meccsét taktikus birkózással hozta, és végül az olimpián is neki szólt a Himnusz. Élete utolsó versenyén.
– Lehet, hogy közhelyes, de igaz, minden mérkőzésen úgy mentem fel a szőnyegre, hogy előttem lebegett a feleségem, Szabó Emese és a két gyönyörű gyerekem képe. Négy éve hagyom őket otthon a folyamatos edzőtáborok alatt, értük küzdöttem – mondta Lőrincz Tamás az elődöntőjét követően. Ahogy több interjúban is elmondta, a családja jelent számára mindent. – Ők a támaszaim. Erőt merítek belőlük – fogalmazott korábban. A Nemzeti Sportnak már olimpiai bajnokként adott interjújában pedig elárulta, hogy alig várja már, hogy a gyermekei nyakába akaszthassa az aranyérmet.
Az olimpiai győzelem értékét még Tokió előtt érzékeltette a már idézett 24.hu-s interjúban. – Annak a 18 magyar birkózónak a nevét, aki a sporttörténelmünk 19 olimpiai aranyát nyerte, mindenki fejből fújja. Az ezüstérmesekre már nem emlékeznek. Olimpiai bajnoknak lenni külön kaszt. A sportolói pálya csúcsa. A beteljesült álom.
Ami pedig a folytatást illeti, Lőrincz Tamás a Magyar Hangnak két éve arról beszélt, hogy Tokióban szeretné feltenni a koronát az eddigi pályafutásomra, aztán majd meglátja, hogyan tovább. – Elvégeztem a Testnevelési Egyetemet, ráadásul amikor átigazoltunk a Budapesti Honvédba (VHSE), a sportszázad tagjai, azaz hivatásos katonák lettünk. Nem kizárt, hogy maradunk is azok az aktív sport után is – mondta.
