A modern asztrofizikai kutatások már régóta nem arról szólnak, hogy a csillagász a távcső mellett kuksol, és a csillagos égboltot kémleli. A romantikus elképzelés azonban mind a mai napig létező koncepció, hazánkban is lelkes amatőrök ezrei fordítják teleszkópjaikat rendszeresen az ég felé.
Az amatőr szó igen csalóka – sok szempontból hasonló a helyzet, mint a rádióamatőrök esetében –, hiszen egy gyakorlott észlelő műszertechnikai vagy észlelési ismeretei akár túl is tehetnek az elméleti kutatómunkát végző szakemberekén. A csavar az egészben, hogy a csillagos égbolt látványa és saját szemünkkel való felfedezése egy kutatót sem hagy hidegen, ennélfogva gyakorlatilag minden szakcsillagász amatőrnek is számít.
A nevezéktan és kategorizálás tehát lényegtelenné válik az éjszakai égbolt alatt, mint ahogy a tudomány népszerűsítése terén is. Minderre remek példa a legnagyobb hazai szervezet, a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) tevékenysége és tagsága – utóbbi magában foglalja a mintegy százfőnyi magyar kutatói közösség jelentős részét is.
Az MCSE a közelmúltban ünnepelte alapításának 75. évfordulóját, igaz, a történet egy rendkívül hosszú hiátussal is terhelt. A Rákosi-rendszer nem tűrte az önálló polgári kezdeményezéseket, így 1949-ben a Társadalom- és Természettudományi Társulat égisze alá olvasztották be a friss kezdeményezést. Az amatőrcsillagászat azonban a nehéz körülmények és általános távcsőhiány ellenére is széles társadalmi réteget hódított meg, többek között a legendás ismeretterjesztő Kulin György áldozatos munkájának köszönhetően. Az ős-MCSE megszervezésében is kulcsszerepet játszó tanár még tanúja lehetett az egyesület 1989-es újraalapításának.
Az egyesület azóta is töretlenül működik, pedig mind a közösségi élet szervezése, mind pedig az ismeretterjesztés formái sokat változtak a rendszerváltás óta. A folytonosság kulcsfigurája a szervezet főtitkára, Mizser Attila, aki immáron több mint három évtizede tölti be a tisztséget. – Az elsődleges célunk a csillagászat népszerűsítése, a csillagászat iránt komolyan érdeklődők összefogása – vagy egyszerűen csak: a közösségformálás – összegez a főtitkár, aki rögtön sorolni kezdi az MCSE gyakorlati tevékenységét is. Havi rendszerességgel jelentetik meg az egyesületi tagok által írt és szerkesztett Meteor folyóiratot, illetve az ugyanezen a címen futó évkönyvet. A nyomtatott kiadványok nemcsak az amatőrcsillagászok számára biztosítanak gyakorlati információkat, de kultúrtörténeti cikkek, szakmai beszámolók vagy éppen műszertechnikai érdekességek is megjelennek a hasábokon a számos megfigyelési eredmény mellett. Évente több észlelőtábort is szerveznek, és folyamatosak a távcsöves bemutatók, valamint az előadások. Bár rengeteg felkérés is érkezik az egyesülethez, a legtöbb bemutatónak az óbudai Polaris Csillagvizsgáló ad otthont, amely 2001 óta szolgál az MCSE első számú bázisául. Mostanra azonban már nem ez az egyesület egyetlen otthona.
Mizser Attilával Lovasberényben találkoztunk. A község Székesfehérvár és a Velencei tó tőszomszédságában található. Sem elhelyezkedése, sem természetrajzi viszonyai nem teszik csillagászati szempontból kiemelkedő helyszínné, ám fővárosi perspektívából nézve ideális kompromisszumot kínál a megfigyelésekhez, hiszen a belvárosból mindössze 60 kilométer az út a sötét égbolthoz.
Ide, egész pontosan a 230 méter magas János-hegyre álmodták meg az MCSE Csillagtanyáját. „Olyan, könnyen elérhető, közvetlen fényszennyezéstől mentes észlelőhelyet kerestünk, amely a városlakó csillagászatkedvelők számára nyújt megfigyelési lehetőséget” – meséli a főtitkár. Elmondása szerint komoly, elmélyült megfigyelőmunkára is alkalmas helyszínt és az ehhez szükséges infrastruktúrát szerették volna megteremteni, de legalább ennyire fontos szempont volt a rekreáció is. A Csillagtanya ugyanis egyben menekülési lehetőség a mindennapos hajtás, stressz és a fényszennyezés elől.
A közösségépítés szándéka már az ős-MCSE szellemiségében is megmutatkozott, ennek leglátványosabb példái az egyesület vidéki csoportjai, amelyek nagy számban jelentek meg újra a rendszerváltást követő években. Ezek az informális csillagászati klubok sokáig az egyesület legaktívabb sejtjeit jelentették. Az ezredforduló környékén a civil egyesületi életet érintő apátia azonban a csillagászatot sem hagyta érintetlenül és a csoportok közül több is eltünedezett az évek folyamán. A megmaradt önszerveződő csoportok közül a legaktívabbak – többek között Baján, Szolnokon vagy Miskolcon is – egy-egy bemutató csillagvizsgáló köré szerveződtek. A közös hobbi és annak helyszíne körüli tevékenységek erősítették a lelkesedést.
Ez mutatkozik meg Lovasberényben is, ahol már a Csillagtanya is közösségi munkából (és adományokból) épülhetett meg. A csillagászat ugyan talán a legnépszerűbb terület a természettudományos ismeretterjesztés palettáján, ám alapkutatási mivolta miatt forrásai erősen behatároltak – legyen szó akár az amerikai űrügynökség vagy a Magyar Csillagászati Egyesület projektjeiről. Mindez a Csillagtanya esetében azt jelenti, hogy a domb tetején lévő földterület megvásárlását követően minden munkát az egyesület tagjai végeztek, a bozótos megtisztításától kezdve a lakóépület felújításán át az állandó távcső és kupolája telepítéséig.
A Csillagtanyának még nem volt hivatalos megnyitója és könnyen lehet, hogy nem is lesz. A munka ugyanis nem áll meg, mindig lesz mit építeni, tökéletesíteni (ahogy az egyesületi tagok fogalmaznak: 2021 csillagászati főműszere a betonkeverő volt). Az észlelőhelyszín használatba vétele mindenesetre már szilveszter éjszakáján megtörtént, az egyesület pedig április első hétvégéjére tervezte a Csillagtanya első telt házas rendezvényét egy ún. Messier-maraton formájában.
Az elnevezés csalóka, a programnak természetesen semmi köze a futáshoz (hacsak nem az idővel folytatott küzdelemhez). A XVIII. századi francia csillagászról, Charles Messier-ről elnevezett észlelési kihívás lényege, hogy a megfigyelő csillagászok minél többet távcsővégre kapjanak a Messier-katalógus 110 mélyég-objektumából: nebulákból, csillaghalmazokból, galaxisokból. A maraton a szakértelmen és a jó teleszkópon kívül kellően sötét égboltot is megkövetel – a jó társaság pedig tovább növeli az észlelési élményt.
Az észlelőhétvége résztvevői között volt Kiss László akadémikus, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont igazgatója is, aki lassan két éve tölti be az MCSE elnöki tisztségét. Elmondása szerint a kutatómunka és a tudománymenedzsment kitölti idejének nagy részét, de a csillagászat népszerűsítésére mindig szakít időt. – A tudomány iránti bizalom érezhetően megroppant, ezért a tudománykommunikáció elősegítése minden kutató számára alapvető fontosságú – mondja a Széchenyi-díjas csillagász.
Kiss László tartotta a Polaris Észlelőszakkör kihelyezett szakköri foglalkozását, amely a változó fényességű csillagok megfigyeléséről szólt. Ezen objektumok megfigyelése az a terület, ahol a szakmai kutatások mind a mai napig sokat alapoznak amatőrök fényességméréseire, legyen szó akár az élete vége felé járó óriáscsillagokról vagy exobolygós rendszerekről. Az ún. „citizen science” (magyar fordításban talán a „közösségi tudományművelés” a legjobb kifejezés) erősítése pedig egyike az MCSE fő célkitűzéseinek.
Többek között ezt a célt fogja szolgálni a CSFK és az MCSE égisze alatt frissen elindított Csillagok Alatt internetes médiakampány is a közösségi videós felületeken. Nem is csillagászokról lenne szó, ha a készülő médiatartalmak nem az ismeretterjesztés „szent” céljával születnének: a Csillagtanyához hasonló megfigyelőállomások és obszervatóriumok bemutatásán túl csillagászati hírműsorra, valamint az Észlelőszakkör mintájára közérthető előadásokra is készülhetnek a téma szerelmesei.
Mint kiderült, a lovasberényi észlelőhétvégén is elkéltek a szakmai előadások, ugyanis az ég szinte mindvégig borult maradt, sőt, vasárnap reggelre csaknem tíz centis hótakaró borította a János-hegyet. Lovasberényben így most elmaradt a távoli mélyég-objektumok észlelése, az elkötelezett egyesületi tagok azonban így is hasznosan töltötték az idejüket a Csillagtanya „csinosításával”. Közös munkájuk nem csak a saját jövőbeli kényelmüket szolgálja, hiszen az MCSE azok előtt is szívesen szélesre tárja a Csillagtanya kapuját, akik esetleg (még) nem tagjai az egyesületnek.
A Magyar Csillagászati Egyesület jelenleg közel 1900 fős tagsággal bír. Ráadásul, bár az MCSE a legnépesebb, mellette tucatnyi regionális egyesület is működik hazánkban. Az amatőrcsillagászat tehát köszöni szépen, újra virágzik.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/17. számában jelent meg április 22-én.
