Majdnem minden évben egyre közelebb kerül – a Global Footprint Network számításai szerint – a földi „Túlfogyasztás” vagy angol eredetiben: „Túllövés” Napja: idén már július 28-án végére értünk a megújuló készleteinknek.
A megújuló készletek elfogyasztása azt jelenti, hogy attól még képesek vagyunk termelni, ám azt már nem az évente megújuló mennyiségből, azaz a természeti erőforrások „kamataiból”, hanem azok „tőkéjéből” kell megtennünk – ami definíció szerint környezetpusztítással, a levegőminőség romlásával, talajerózióval, a biodiverzitás csökkenésével, a légkörben lévő üvegházhatású gázok koncentrációjának emelkedésével, és azzal jár, hogy a jövőben a megújulók mennyisége még kevesebb lesz. Jó példa erre Magyarország vízgazdálkodása: régen annyi víz volt az országban, hogy kis túlzással bárhol fúrt valaki kutat, 5-6 méteren vizet talált, szabályozni kellett az állandó áradások miatt a Dunát és a Tiszát. Mivel mostanra a folyók szabályozva, a mocsarak lecsapolva lettek, a talajvizet elhasználtuk öntözésre, a globális felmelegedésnek „köszönhetően” pedig megváltozott az éves csapadékmennyiség és annak eloszlása is (azaz, nem esik az eső), egy eddig még nem látott mértékű aszály sújtja az országot, szinte a teljes termést elpusztítva az Alföldön.
A Föld erőforrásai végesek. Nem tud annyi édesvíz megtisztulni, akkora mennyiségű fa- vagy halállomány regenerálódni, mint amennyit elfogyasztunk, kivágunk, lehalászunk. Sőt, jelenleg a számítások szerint már 3 milliárd ember él olyan területen, ahol az éves megtermelt élelmiszer mennyisége nem fedezi az éves fogyasztást. Ahogy a Másfélfok tematikus szakportál is emlékeztet rá: még „zöld” termelés esetén sem lehetséges elérni a folytonos gazdasági növekedést, egyszerűen előbb-utóbb az emberiség rákényszerül a fogyasztása csökkentésére, akár önakaratából, akár kényszerből.
A túlfogyasztás napja 1971-től
A Túlfogyasztás Napja globálisan értendő, ha az egyes országokat nézzük, számunkra rosszabb a helyzet. Bár azt hihetnénk, hogy Magyarország nem jelentős fogyasztó, ám az alacsony lélekszám és pazarló energiagazdálkodás miatt, ha az egész emberiség a magyarokra jellemző fogyasztással élne, akkor már május 30-án elfogytak volna az éves készletek. Legpazarlóbb módon Katar, Luxemburg, Kanada, az Amerikai Egyesült Államok és az Egyesült Arab Emirátusok országai élnek, míg a legkörnyezetbarátabb országok közé Jamaica, Indonézia (a nagy népességszám miatt), Ecuador, Irak és Kuba került.
Korábban már írtunk arról, hogy már maga az eltartóképesség jelent egy határt. Bármely népesség, mely túlnövi eltartóképességét, számolhat azzal, hogy nem sokáig lesz képes fenntartania magát. És azzal, ha egy népesség az eltartóképessége fölé kerül, károsítja annak a rendszernek az eltartókapacitását is, melytől léte függ”. Ez A növekedés határai című könyv alapján született, melyet 1972-ben adott ki a Római Klub, és amely először figyelmeztette az emberiséget a folyamatos gazdasági növekedés fenntarthatatlanságára. Most, amikor már tényleg kezdünk benne lenni a klímakatasztrófában (és amelyről nagy vitát kiváltva Gelencsér András légkörkutató azt állította, hogy már elkerülhetetlen annak bekövetkezte), illetve, egyre emelkedik a fosszilis energiahordozók ára, érdemes lenne újragondolni életvitelünket. Jem Bendell fenntarthatóság-kutató már a „Deep Adaptation”-ról beszél, a mélyalkalmazkodásról, azaz arról, hogyan tud majd az emberiség maradéka a biztosan bekövetkező civilizációs összeomlás után megmaradni. Meg kell jegyezni, hogy mind Bendell, mind Gelencsér állításait sokan vitatják: lapunkban Pauló Gergő írt egy válaszcikket, illetve, a Szkeptikus Társaság is, több, különböző szakterületen dolgozó tudós összehangolt munkájának eredményeképpen publikált egy véleménycikket. Maga a Global Footprint Network is számos megoldási javaslattal él honlapján.
Akárkinek is legyen igaza, akár menthetetlenül összeomlik a civilizáció, akár összeomlik ugyan, de képesek leszünk alkalmazkodni, vagy akár elkerülhető az összeomlás új, vagy akár régi technológiák alkalmazásával, új kultúrnövények nemesítésével, okosabb, felelősebb anyagfelhasználással, újrahasznosítással – azt senki sem tagadja, hogy a készleteink végesek, és a Túlfogyasztás Napjára tényleg egyre hamarabb kerül sor az évben. Az eddigi legkorábbi időpont július 29-e volt, ám, amikor a méréseket bevezették, 1971-ben, akkor még december végén került sor erre a dátumra.
