Át lettünk verve. Elég rendesen. Igaz, nem először a történelmünkben. Ezt ma mindenki tapasztalja. A megszorítások, amelyeket folyamatosan tagadtak a választások előtt, bekövetkeztek. Milliárdok tűntek el, és most nekünk kell ezt megfizetnünk. Újra. A mindig éhes NER oligarchái hadat üzentek a magyar embereknek, hogy tovább tudjanak dagonyázni a pénzünkből. Akár Hatvanpusztán. Társadalmunk többsége viszont óvatos spórolásba fogott a biztos túlélésért, a hanyatlás megakadályozásáért. Ez az ára, amiért hagytuk magunkat megtéveszteni. De legalább most már látjuk, a játékszerük lettünk, és azt csinálnak velünk, amit akarnak. A spekulációik áldozatai vagyunk. Ezért mi még adunk a miniszterelnöknek havonta közel ötmillió forintot.
Magyarország létfontosságú, történelmi időszakba került. Bajban vagyunk és bizonytalan jövő előtt állunk. Egyre nehezebb megélni. A megélhetési költségek könnyen meghaladhatják a béreket. Ez lett az eredménye, hogy a választott politikusaink nagy része csak a saját hasznát kereste az elmúlt évtizedekben, csupán a maximális szavazatszerzésre koncentrálva. Nem merték, merik nevén nevezni a dolgokat, amelyek visszatartják az ország föllendülését. Folyamatosan eltolták, eltolják maguktól korunk politikai, környezeti, mezőgazdasági vagy gazdasági kihívásainak megoldását.
Aminek most fizetjük meg keményen az árát, kamatostul. Az őszinte párbeszéd lehetőségét kizárták. Minden civil közösséget ellehetetlenítettek, amely komolyan foglalkozott nemzetünk sorsával, és az igazságérzet motiválta. A mai magyar politika már nem ismeri vagy kerüli a tisztesség, a szolidaritás, az igazságosság vagy a becsület fogalmát. Ezeket mind elkoptatták a hatalomért folytatott küzdelemben. Kikezdhetetlen alapelvek hiányában azonban nem lehet szétválasztani a jót és a rosszat, és pont oda sodródtunk, ahová nem szerettünk volna kerülni. Beleragadtunk az ész nélküli hatalomvágy és a gyűlöletkeltés politikájába, ami elhomályosította a nemzetünk előtt álló problémákat.
Nagy élvezettel, röhögve egymás ellen ugrasztottak minket, most pedig muszáj a nadrágszíjat összehúzni magunkon. De nem nekik kell ezt megtenniük. A mai napig nem látni pontos tervet, világos jövőképet arra, hogyan lehetne megszüntetni azt a tehetetlenséget, ami visszafogja Magyarország sikeres kiteljesedését. Ellenben hallunk figyelemfelkeltő előadásokat, amelyek egy fél tucat beszédírót biztos foglalkoztatnak, de nem adnak választ arra: mit rontottak el, ami miatt megint mi fizetünk helyettük?
Az ellenzéki parlamenti képviselőktől a választások óta nem láttunk semmi értékelhetőt. Elfogadva a színjátékot, naponta kényelmesen felolvasnak egy-egy közleményt, vagy posztolgatnak nagy vehemenciával, és várnak valamire. Persze ezt a várakozást jól megfizetik. Semmi jelét nem mutatják, miszerint küzdenének egy jobb országért, vagy akárcsak hajtóvadászatot indítanának valamelyik NER-élősködő ellen. Pedig megtehetnék. Így mindenesetre az még kérdéses, ki vagy kik fogják helyreállítani a közélet iránti bizalmat. Új társadalmi szerződést létrehozva, biztosítva a jólétet, emberbarát politikát megalkotva. Felismerve a magyarság valódi küldetését, büszkén követendő értékrenddel, hogy ne csak az elszalasztott lehetőségek maradjanak.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/38. számában jelent meg szeptember 16-án.
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
