A mai értelemben vett, modern marketing az 1950-es évek elején alakult ki az Egyesült Államokban, és módszerei, technikái, eszközei nemsokára megjelentek a politikában is.
Eleinte persze inkább csak politikai reklámok kaptak szerepet a választási kampányokban (például Rosser Reeves, a korszak egyik vezető reklámszakembere 1952-ben írta Eisenhower számára a sikert hozó I like, Ike szlogent). Valódi, összehangolt marketingről még az 1960-as Kennedy-kampányban sem beszélhetünk, de a televízió hatékonyságát már mutatta, hogy míg JFK a rádiós vitában alulmaradt Nixonnal szemben, addig kisfiús arcával, sármos megjelenésével elnökséget hozó győzelmet aratott a tévévitában. Nixon megtanulta a leckét: 1968-as kampányában már teljes körű marketinget alkalmazott.
A politikai marketing immár több mint ötven éve létező szakterület, amelynek egyre kifinomultabb módszerei és könyvtárnyi szakirodalma van. Ennek ellenére ellenzéki pártjaink ténykedését figyelve halvány nyomai sem látszanak a marketingszemléletnek, pedig manapság aligha lehet sikeres bármely politikai szervezet a marketingmódszerek szakszerű és következetes alkalmazása nélkül.
Anélkül, hogy különösebb szakmai felkészültséget igénylő fejtegetésbe bonyolódnánk, nézzük meg, miként kellene működnie ennek:
• A politikai pártnak vagy pártszövetségnek először is meg kell határoznia hosszú távú célját-céljait, ha szükséges, alapos és demokratikus, de belső viták alapján.
• Kellő elemzések révén meg kell neveznie, hogy a célok elérése érdekében mely társadalmi csoportokra érdemes fókuszálnia.
• Ezután őszintén és önkritikusan fel kell tárnia a környezeti körülményeket, valamint saját erőforrásait és hiányosságait.
• Mindezeket figyelembe véve kell kialakítani – a célok és a feltételek összhangját megteremtő – terveket, beleértve ebbe a hosszú távú stratégiát, az azon belüli közép- és rövidtávú elképzeléseket.
Ráadásul a folyamat során minden döntést úgy kell meghozni, hogy azok szoros és egymást erősítő kölcsönhatásban legyenek egymással. Mint amikor egy magas minőségű kozmetikumot csak a patikákban forgalmaznak, lemondva így a sokkal nagyobb számú drogériákról és hipermarketekről, de erősítve a márka presztízsét, amit aztán exkluzív reklámokkal és szponzorációval tudatosítanak is. A jó marketing mindig szinergiára törekszik.
És még valami: az ugye elképzelhetetlen, hogy – folytatva az előző példát – a kozmetikai márka kereskedelmi igazgatója a vállalati koncepció ellenére vásározókkal vagy házalókkal kössön szerződést, netán a reklámfőnök „mindenkinek” szóló hirdetéseket rendeljen. Ezt a fegyelmezett végrehajtást az ellenzéki politikusoknak is meg kell tanulniuk: se egy párt belügyei, se az együttműködés nehézségei, vitái nem tartoznak a külvilágra. Éppen úgy, mint ahogy egyesek egója sem indokolhatja, hogy beszólongassanak vagy keresztbe tegyenek egymásnak.
Ha megnézzük az ellenzékinek mondott pártok elmúlt fél éves tevékenységét, akkor bizony mindent látunk, csak tervszerű, hosszú távú stratégiára alapozott tevékenységet nem. Egy rövid ideig kivételnek tűnt a DK árnyékkormánya, amely ugyan nem a kormány ellen, sokkal inkább a többi ellenzéki párt bedarálására irányul, de hamar kiderült, hogy az „árnyék-miniszterelnök” és „árnyékminiszterei” nem önálló programmal, saját tervekkel lépnek a nyilvánosság elé, ők is csak reagálnak a kormány intézkedéseire.
Szomorú látni, hogy az ellenzéki erőknek csak reakcióik vannak: a kormányzati reklámkampány álságos és otromba módon bombához hasonlítja az uniós szankciókat – ragasztunk rá orbánozós cetliket; a nemzeti konzultáció röhejesen manipulatív magyarázatokkal kísért álkérdéseket tartalmaz – nosza, írjuk meg ennek ellenzéki változatát…
Úgy tűnik, hogy Orbánék nemcsak a közbeszédet tematizálják sikeresen évek óta a migránsozástól a kipcsak véren át a fajkeveredésig, hanem az ellenzéki akciókat is.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/47. számában jelent meg november 18-án.
