Mi a közös benne és Orbán Viktorban? Rá szavazott-e édesanyja, vagy a fideszes jelöltre? Kormányozna-e koalícióban Gyurcsány Ferenccel? Nézze meg Ön is legújabb adásunkat!
Ha olyan rosszul teljesített volna az agrárium, mint tavaly, akkor 3,8 százalékkal esett volna a GDP.
A sofőrhiány ellenére is úgy gondolja a főpolgármester-helyettes, hogy nem a harmadik országbeli munkaerőkölcsönzéssel érkező vendégmunkások alkalmazása a jó megoldás.
A VOSZ jubileumi rendezvényén arról is beszélt a kormányfő, hogy 10 eurós árcsökkentést hajtanak végre a vállalati energiaáraknál.
Lányi András Menekülés a győztesek táborából esszékötete és Albert Levente Magyar vírusa már megrendelhető a kiadótól, és hamarosan kapható lesz a boltokban is.
Orbán Viktor jobban irtózik a kapitalizmustól, mint amennyire a labdarúgást szereti: annyira azért nem akar jó magyar futballt, hogy az adományaitól függetlenül zajló, nyílt kimenetelű versenyt akár csak egyetlen téren meghonosítsa.
„Itt lakik az Ördög” – meg is mutatták az ott élők, hogy hol. De kik laknak ott?
Egyedüli jelentkezőként nyújtotta be vezetői koncepcióját.
Akkumulátorgyárak, a túlhatalom csápjainak további növekedése, páratlan páros siker a tudomány világában, gólörömök és egy elképesztő emberi kiállás. Most Önök dönthetnek arról, melyik főszereplője, főszereplői érdemel(nek) leginkább elismerést.
Vélemény
A szuverenitásmese álca, a hatalom célja a magyar társadalom belső autonómiájának teljes felszámolása. A háború mindannyiunk ellen folyik.
Nem kell elfogadnunk a legszélsőségesebb eseteket is, ha úgy gondoljuk, bizonyos esetekben elfogadható a döntés.
Szerinte Baján most ez a béketeremtés eszköze.
Az egyszemélyi közös vezetés bejelentése arra utal, hogy a Volánbusz önálló létezésének napjai meg vannak számlálva. Még nagyobbra dagadhat a MÁV vízfeje, és a VEKE szerint rendületlenül sétálunk vissza a múltba.
Úgy tudják, az Európai Bizottság két jogszabályi változtatásra vár.
Erről a miniszterelnök a Kossuth rádióban beszélt péntek reggel.
Csütörtökön járt a parlamentben a méltó halálért küzdő, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő ügyvéd.
Kiderült az is, hogy a várakozásoknak megfelelően a házasságban élők igen, egyedülállók és élettársi kapcsolatban élők nem vehetik fel a hitelt.
Nyirati Klára arról beszélt, amit Donáth Anna csinál a DK-val, „nonszensz dolog”.
Annak meghosszabbítását péntek reggel egyik fél se jelentette be.
A matematikus Orbán Viktorról, az ellenzékről, a politikusok hitelességéről, a propaganda erejéről és az ellen való harcról. Interjú!
Brutálisan meggyilkoltak egy 16 éves francia gimnazistát egy falusi bálon, mire válaszul a szélsőjobboldal is aktivizálódott. Jean-Marie Le Pen unokája utóbbi miatt kevésbé aggódik.
Hornung Ágnessel egészülhet ki a Fidesz frakciója.
Az eutanáziáért küzdő alkotmányjogász a Parlamentben is beszélt ügyéről.
Egyetlen, KDNP-s hozzászóló volt a választási szabályok módosításának vitájához a parlament délutáni rendkívüli ülésén. Közben a Momentum is beállt Karácsony Gergely mögé.
Interjú Mérő Lászlóval, Brenner Kolomannal. Év embere szavazás, karácsonyi könyvajánló. Keresse a friss Magyar Hangot, Időgép történelmi mellékletünkkel!
Jenei Zoltánt gazdálkodási problémák miatt menesztették.
A megvakított 23 éves nő rosszul lett az ítélet hallatán.
A rákosrendezői vasútállomás közelébe tervez egy üzletember a Mol-toronynál is bőven magasabb felhőkarcolót.
A két kelet-jeruzsálemi támadóval az izraeli haderő, illetve egy civil járókelő végzett.
Ukrajna uniós csatlakozását továbbra sem támogatja a kormány.
Egyelőre korántsem biztos, hogy az LMP Karácsony Gergelyt támogatja majd a jövő évi önkormányzati választáson.
A kedvezményes DK-s jegyek miatt folytattak le fegyelmi eljárást.
A Momentum politikusai szerint természetes szövetségesük Karácsony Gergely.
Az idei első tíz havi adat is visszaesést mutat. A házasságkötéseknél 24 százalékos volt a csökkenés január és október között az előző év azonos időszakához képest.
Izrael nem volt hajlandó elfogadni, hogy a Hamász holttesteket is átadjon.