Az Orbán-kabinet a koszovói incidenst is lenyeli, a szerb-magyar barátság mindennél fontosabb. Szakértőkkel elemeztük a helyzetet.
Ezen a héten ismét Magyarország került az európai politika középpontjába. Lassan minden napra jut egy esemény, ami szorosan kötődik a magyar kormány tevékenységéhez. A bírálatok túlnyomó többségben vannak, de akadt egy-két védőbeszéd is.
Miért hisztérikusan polarizált a kultúránk? A Térey-ösztöndíj hídszerepet is betölthette volna – megtörtént-e ez mára a kezdeti botrányok után? Ezekről beszélgettünk Bazsányi Sándor irodalomkritikussal.
Felcsút, kolbásztöltés, Kis Grófo – a hatvanadik születésnap alkalmából csokorba szedtünk mindent, ami 2023-ban Orbán Viktornak oly kedves és fontos.
Stefano Bottoni Orbán-könyve, Körmendy Zsuzsanna Freddie Mercury-életrajza és a Magyar Hang elmúlt öt évének cikkeiből válogató Hangoskönyv is megjelent, kapható kiadónknál.
Körbeértünk: immár a Fidesz aggódik a gyerekekért. Nem úgy, nem az átoperálásuk végett, az konstans, és már kicsinyt lejárt lemez, hanem a tüntető diákok miatt ütötte fel a fejét a jobboldali nyugtalanság.
A pedagógus-státusztörvény miatt is aggodalmukat fejezték ki az Európai Parlament öt képviselőcsoportjának képviselői.
A kordonbontási ügy még korántsem ért véget a hatóságok számára.
Túlterheltség, szervezési gondok, pocsék bérek és az ezek miatti súlyos munkaerőhiány egyszerre jellemzi az Országos Mentőszolgálatot. Arra, hogy nagyobb bajok vannak, csak egy-egy kirívó esetből lehet következtetni, a rendszerhibák tabusítva vannak.
Vélemény
Felmondtuk azt az ellenzéki konszenzust, hogy uniós szinten nem politizálunk a Fidesz ellen. Eldöntöttük: nyíltan kiállunk a magyar érdekek mellett az európai színtéren a kormánnyal szemben is.
Alighanem egyetlen egy köszöntő gesztus sem írja le majd olyan tökéletesen, hogy milyen is a kormányfő nevével jelzett rendszer és időszak, mint a keddi napon publikált, egy nappal előrehozott, gratuláló Facebook-posztok és azok eltűnése.
Néhány szempont alapján igyekeztük áttekinteni, hogy Orbán Viktor zenitjén talán már túllépett korszaka milyen viszonyban áll időben a legközelebbi rokonával, a Kádár-rendszerrel.
Ki szólalhat meg a saját érdekében, ki fejezheti ki jogos panaszát, ki adhat számot emlékeiről? Hasonló kérdéseket vizsgál kötetében Fehér Renátó.
Megnyílik az első akkumulátorcella-gyár Franciaországban. A francia államfő célja, hogy az elektromos autók gyártásában lépést tudjanak tartani a nagy kínai gyártókkal
Pedig a februári ohridi megállapodás után már úgy látszott, hogy Belgrád és Pristina közeledik egymáshoz és végre megalakulhat a Szerb Önkormányzatok Közössége.
Papp Dóra a Facebook-oldalán írt arról, hogy a nemrég elfogadott törvényre hivatkozva nem lehetne 18 év alattiaknak árulni a kötetét.
Donáth Anna az Európai Parlamentben szólalj fel az ügy érdekében.
Tudni akarjuk, hogy mennyit fizetnek érte az állami cégek a Gazpromnak és hogy milyen áron, mekkora haszonnal adják tovább a hazai energiacégeknek és rajtuk keresztül az embereknek – mondta Molnár Csaba.
Több mint 15 ezer fővel indul a Demokratikus Koalíció Inflációs Akadémiája, és még mással is készülnek.
Továbbra is aggodalomra ad okot a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzete – nyilatkozta Didier Reynders igazságügyekért felelős uniós biztos a tagállamok uniós ügyekért felelős minisztereinek tanácskozására érkezve.
Nincs logikus magyarázata a büdzsé ilyen korai benyújtásának. Olyan messze van még a következő év, és olyan sok minden változhat, amit nem nagyon lehet úgy megjósolni, hogy nincs mire támaszkodni – hangsúlyozta Bod Péter Ákos.
Hegedűs István szerint a kezdeti időkben még fel sem merült a Fideszen belül, hogy van egyetlen, sérthetetlen vélemény, amihez mindenkinek tartania kell magát.
Ötven-hetvenezer észak-koreai állampolgárt tarthatnak börtönben a keresztény hitük miatt.
A beruházások volumene 2023 első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,8 százalékkal csökkent, ezen belül az építőipar 8,5 százalékkal.
Kijevet is drónok támadták keddre virradó éjjel is.
Egy 25 éves nő ellen adtak ki körözést.
A megsebesült magyar katonák ellátása és szükség szerinti hazahozatala érdekében a Magyar Honvédség egészségügyi ellátásra kialakított Airbus A319-es repülőgépe indult el a helyszínre Kecskemétről.
Van rajta néhány ajtó, a korzón korzózók szerint azonban rapszodikus, mikor melyiket nyitják ki, ha egyáltalán kinyitják.
Megörültem, amikor a Nyugati aluljáró antikváriumában szembejött G. Nagyné Maczó Ágnes és férje 1993-as kötete, a Hogyan mentsük meg Magyarországot?
A szerb tüntetők támadtak rájuk. Többük sérülése súlyos.
A vezérkari főnök szerint a cseh hadsereg igyekszik felkészülni egy „nagy intenzitású konfliktusra” egy technológiailag nagyon fejlett ellenféllel, Oroszországgal.
Rekordszámú javaslat érkezett Óbuda-Békásmegyer közösségi költségvetési programjára.
Egyre nagyobb problémát jelent a növekvő autóforgalom, és a díjfizetők zónák sem mindig jelentenek megoldást.
A helyi szerbek nem akarták beengedni az önkormányzati épületekbe az új polgármestereket, mert nem értenek egyet azzal, hogy a többségében szerbek lakta településeket albánok vezessék.
Mit kell tennünk, hogy elkerüljük a nagyragadozót, és mit csináljunk, ha mégis összetalálkozunk vele?