Miközben Orbán Viktor a demokratikus világban szinte példa nélküli hatalommal rendelkezik, és egészen tág a mozgástere a járvány elleni védekezés irányítójaként is, mintha minden lényeges döntésnél igyekezne másokkal megosztani a felelősséget.
Álláspont
A brüsszeli botrány szimbolikusan jelzi, hogy eresztékeiben recsegnek-ropognak az orbáni illiberális rendszer erkölcsi tartóoszlopai.
A miniszterelnöknek esze ágában sincs úgy bánni az ellenzékével, tágabban: bármely, a kormányától független közéleti szereplővel itthon, mint amit magának az EU-tól megkövetel.
Amit látunk, nagyon is ismerős. A nyolcvanas évek legvégén zajlott a mostanihoz hasonló hatalom- és vagyonkimentés, csak akkor spontán privatizációnak hívták.
Hogyan és mitől bolondultak meg annyira, hogy a korábban leginkább csak egyes vallásokra jellemző vakhit bekerült a politikába, sőt még a hétköznapokba is, és kiszorította a megfertőzött emberek fejéből a valóságot.
Amikor egy jelentős intézmény sajtósa telefonon keresztül diktálja le az újságírónak a már jó előre letiltott nyilatkozatot, az egyszerre mutatja fel a rendszert, és annak paródiáját.
Különösen visszatetsző, amikor egy erőszakos, arrogáns, térfoglaló hatalom képviselője próbálja cinizmusba fojtani az értelmes vitát, egyszerre tolva el magától a felelősséget és az érvelés kényszerét.
Vajon olyan országról álmodtak a szabadságért, a haza függetlenségéért és az emberhez méltó életért vérüket ontó, menekülni kényszerülő vagy a megtorlást elviselő elődeink, mint amilyenben ma élük?
Biztos vagyok abban, a miniszterelnök a mostani eredményből is azt a következtetést vonja le, hogy 2022-ben még jobban borítani kell a pályát.
Harminc esztendővel a rendszerváltás után az átlagembernek ugyanolyan nehéz a magyar–magyar kapcsolattartás az erdélyi rokonokkal-barátokkal, mint a Ceausescu-rendszer legsötétebb éveiben.
Az Orbán-kormány elmegy a falig, hogy elérje: az Európai Unió úgy ossza a támogatásokat a tagállamoknak, hogy közben eszébe se jusson vizsgálni, az adott ország demokratikusan működik-e, betartja-e a jogállamiság alapvető követelményeit.
Orbán maga temeti el végleg a 2010-ben megszületett centrális erőteret; utoljára 2006-ban vívott ki-ki meccset egymással két, nagyjából hasonló erejű tömb a választásokon. S akkor Orbán vesztett.
A java még csak most jön! Orbánék legutóbbi intézkedése ugyanis akár életeket is veszélyeztethet.
A színházi, illetve a tágabb értelemben vett kulturális élet felháborodása már át-átcsap az ideológiai törésvonalakon.
A pillanatnyi politikai haszonszerzés bűvöletében annyira túlünnepelte magát a hatalom az első hullám levonulásakor, hogy sokan már nehezen hiszik el, valós veszély fenyeget.