Többször hallottam már így, karácsony táján paptól, lelkésztől, egyházi vezetőtől, hogy mennyire helytelenítik, amikor az ajándékot hozó Jézuskáról hallanak gügyögve beszélni. Hiszen Krisztus urunk ugyan magatehetetlen újszülöttként érkezett erre a világra, isteni lényét alacsonyítja le ez a fajta beszédmód. Ha valaki számára a karácsony nélkülözi a transzcendens távlatot, annak ez az ünnep nem a Megváltó születéséről, hanem egy kedves történetről szól, amely valamiért jó alkalom az együttlétre, egymás megajándékozására. Mások minden bizonnyal értik, ha nem is fogalmazzák meg újra és újra, hogy a kis Jézus a jászolban a tökéletes ártatlanság szimbóluma; innen indult az emberekért hozott tökéletes áldozattal végződött földi útjára. Egy kicsit minden, a gondoskodásunkra szoruló újszülöttben őt látjuk, amikor megkezdi életét e bűnnel terhes világban. Azt hiszem, a keresztény ember karácsonykor egy pillanatra az ártatlanság tükrében szemléli önmagát, a tökéleteshez méri a maga gyarló életét. És örvend, hogy hite szerint van megoldás, van kiút a legreménytelenebbnek látszó helyzetből is.
Nem kell magyarázni, miért, idén kiváltképp nagy szükségünk lesz az örömhír nyújtotta megnyugvásra, hitünk megerősítésére. A megpróbáltatás, a tragikus veszteségek, sokak számára az idő előtt elvesztett emberéletek miatti gyász időszaka ez. Az elmélyülés színtere csakis a család, a szűkebb környezet lehet, viharos közéletünk alig nyújt kapaszkodót dúlt hitű honfitársaink számára. Még akkor sem, vagy éppen azért nem, mert sokan már-már magukat valamifajta modern keresztes lovagnak lefestve nyargalásznak a politikai küzdelmek csatamezején, nagyon is földhözragadt célokért fegyvert ragadva. A kétely legcsekélyebb jelét sem mutatva ítélnek meg élőket és holtakat, olykor a római pápánál is jobban tudva, mire tanított a Megváltó. Az sem inti őket alázatra, szerénységre, amikor egy-egy botrány csúfondárosan leleplezi le szemforgató álszentségüket.
Krisztus a hit megvallására szólítja követőit – lásd: „Nem rejtethetik el a hegyen épített város” –, azzal nincs semmi baj, ha akár egy politikai erő rá hivatkozva hirdeti az értékeit. Nagy felelősséget vesz magára azonban, aki a politikai kereszténység útjára lép: gyarlóságai, bűnei Krisztus minden követőjére visszahullhatnak, megszégyenítve őket a világ szemében. Az pedig az egyházak vétke, ha a hatalom által bőkezűen szórt világi javakért cserébe elfordítják a tekintetüket a bűnös cselekedetektől, hallgatnak, amikor a politikai érdek átírná a krisztusi tanítást is. Utóbbi kétezer éves jelenség: a keresztény tanítás az isteni igazságot tükrözi, amely e világban nem mindig örvend népszerűségnek. A leghitelesebb, magát kereszténynek valló, de a közhangulat változékonyságának kitett politikus is tekintetbe veszi ezt, amikor döntéseket hoz.
A kis Jézus és Szűz Mária kiszolgáltatott helyzetében a jóakaratú emberek istápolására szorul, a felnőtt Krisztus egyértelmű, kemény szavakkal tanít. „Nem ismerlek titeket, hogy honnan valók vagytok! Távozzatok tőlem mindnyájan, ti, gonosztevők!” Lukács evangélista szerint ezekkel a szavakkal üzent azoknak, akik a rá való hamis hivatkozással zörgetnek majd az üdvösség kapuján. A megszületett Jézus ártatlansága alázatra és önvizsgálatra kellene, hogy késztessen hatalmast és nyomorultat, gazdagot és szegényt, melldöngető és a maga módján, csendesen keresztényt. Hiszen ugyanitt az is írva van: „Mert íme, vannak utolsók, akikből elsők lesznek, és vannak elsők, akikből utolsók lesznek.”
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang karácsonyi dupla számában jelent meg december 18-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/51. számban? Itt megnézheti!
