Kevés kontrasztosabb látványt tudok elképzelni, mint amivel vasárnap délután a Kossuth tér felé menet találkoztam. Az úgynevezett Alapjogokért Központ zavarba ejtő, militáns plakátjaival kidekorált hirdetőoszlopok takarásából előbukkant a Parlament előtt gyülekező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) autonómiájáért kiálló vidám, fiatal sokaság. Adja magát a kérdés: melyikben lakozik nagyobb erő? A háború baljós előérzetét hordozó, a történelmi Magyarország végzetét jelentő első világégést idéző kardcsörtetésben, vagy az igazuk mellett kitartó, az erőszaktevéssel dacoló színes tömegben?
Az álmoskönyv szerint mifelénk nem sok jót ígér a mindenkori hatalom számára, ha magára haragítja az egyetemi ifjúság legöntudatosabb csoportját, most ilyen végkifejletre én mégsem számítok. A legrosszabb, ami rövid távon a Fidesszel történhet, hogy úgy jár, mint az internetadóval: ha Vidnyánszky Attila levonul a színről, kihúzva a konfliktus méregfoga. Egyelőre persze messze vagyunk ettől.
Tetszik vagy sem, a politikai küzdelem nemcsak az erőforrásokért, az aktuálisan elérhető szavazatokért, hanem a lelkekért is zajlik. A legértékesebb a fiatalok lelke, hiszen abból sarjad majd az a szavazat, ami a hosszú távú politikai túlélést szolgálja. A miniszterelnök ilyen távlatokban gondolkodik, az izzadságosan erőltetett kultúrharcnak a sokat emlegetett térfoglalással is valami ilyesmi lehet a mélyebb értelme. A jobboldali narratíva szerint nem volt véletlen, hogy az SZDSZ leginkább az oktatási tárcához ragaszkodott, amikor lehetősége volt kormányzati pozícióba kerülni. A többség nem is sejti, mi mindent tanult a Fidesz néhai liberális szövetségesétől. Az ifjú lelkek befolyásolásáról is szól az oktatási rendszer átalakítása, a tankönyvkínálat tudatos szűkítése vagy a közelmúlt történelmének fideszes átírása.
Nem ment gyorsan és könnyen, de a kultúrharchoz sikerült méltó ellenséget találni: a színházi világot, pontosabban annak a hatalom ideológiai befolyásától mentes részét. Ezt jelezte korábban a „zaklatószínházak” elleni kifulladt roham, és ezt jelzi most az SZFE elfoglalása. A kuratórium élén Vidnyánszky Attila személye szimbolikusan is kifejezi a hatalom törekvését. Nem az egykor létezett, olykor valóban nyomasztó baloldali, liberális túlsúly kiegyensúlyozása már a cél a kulturális szférában, hanem az egyeduralom megszerzése. 2010 után bőven volt lehetőség minden vélt és valós sérelem orvoslására, hátrány kiegyenlítésére. Maga Vidnyánszky az élő példa erre a megszerzett pozícióival, befolyásával, például a Kaposvári Egyetem színművész szakán. Vajon mi és ki tehet arról, ha egyesek pénz, paripa, fegyver birtokában is úgy érzik, nem érvényesül a szemléletük, a tehetségük?
Nem tudom, a nagy bábjátékos számított-e ekkora ellenállásra, egyetemfoglalásra, élőláncos nagy tüntetésre, a nemzetközi szellemi élet nagyjait is elérő szolidaritási hullámra. Propagandagépezete teszi a dolgát, hogy célba jusson az üzenet: jó dolgukban csak a tanuláshoz nem fűlik a tiltakozók foga. (Van, aki az amerikai Black Lives Matter mozgalommal is összemosta a tiltakozást.) Ám a színházi, illetve a tágabb értelemben vett kulturális élet felháborodása már át-átcsap az ideológiai törésvonalakon. Ez a fajta nyílt erőszak okkal kelt ellenérzést egy egész szakmában, míg a társadalom kormányellenes fele növekvő szimpátiával követi az akciót.
A kultúra harci terep – mondta nemrég a miniszterelnök Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia volt elnöke temetésén. Eminens neoliberálisként más egyetemekkel együtt a Színművészetit is kivonta az állami felügyelet alól – vagyis egy majdani, mások által vezetett kormány felügyelete alól –, ám arról gondoskodott, hogy az intézmény autonómiáját egy hozzá lojális társaság tiporja sárba. Ezt a piszkos munkát is kiszervezte. – Azért demonstrálnak, mert megszűnt az állami felügyelet – így hárított a Hír Tv-ben a politikai cinizmus nagy fideszes versenyében figyelemre méltó gyorsasággal felzárkózó Gulyás Gergely. A tehetséggel a Teremtő által ellenfelei szerint is bőven megáldott Vidnyánszky Attiláé tehát a feladat; nem a politikusok, hanem ő viszi most vásárra a bőrét.
Ha elbukik, az a hatalom számára csak egy csatavesztés lesz a háborúban. A legnagyobb küzdelem a fiatalokért, a majdani szavazók lelkéért zajlik, legfeljebb a terep változik. Mit is üzen a fideszes Alapjogokért Központ? Készüljetek!
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/37. számában jelent meg szeptember 11-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/37. számban? Itt megnézheti!
