Házmesterország

Becsszó, nem akartam már tovább fújni a Niedermüller-lufit, úgyis forró gázzal van tele. És igazából nem is őróla szólnak az alábbi sorok, inkább egy jelenségről. Igen, már hallom is, hogy „ez az egész nem ér annyit, hagyjuk már a csudába”, és ez teljesen igaz, sem Niedermüller Péter, sem az idétlen expozéja rég nem érdemelne egy szót sem, ha normális viszonyok között élnénk. A nem normalitásról most nem bocsátkoznék részletekbe, aki tudja, érti, aki meg nem, azt ezúttal nem próbálom meggyőzni, majd az idő elvégzi ezt a munkát. De erről később.

Felvezetésként képzeljünk el egy jelenetet. Amolyan belső mozisan, ahogy annak idején az irodalomórán mondták. Emlékeznek ugye olyan helyzetre, amikor a leírt szöveg filmszerűen meg is jelent a képzeletükben? A fikciós történet kifejezetten rövid és plasztikus: adott egy lépcsőház, ahol a kanyarba valaki odaköp. De pechére a falat tükör díszíti (lehet homorú is, ne akadjunk fenn a részleteken), amiben a házmester megpillantja az elkövetőt és az elkövetést magát is, mire sörösüveget (baseballütőt, esernyőt, Bede Zsoltot stb.) ragad, és jól fejbe vágja az illetőt. Na most akkor a tükör a hibás? Függöny.

Miután ellenőriztük, hogy nem a Hírcsárda találta ki, mi is közöltük, hogy a Civil Összefogás Fórum (ismertebb nevén: CÖF, CÖF, CÖF) nyílt levélben kéri magától a pápától, védje meg a magyarországi keresztény közösséget – miután az úgynevezett (ők nevezik így) balliberálisok máig nem határolódtak el a DK politikusától. Kérdés persze, mit is várnak igazából a Szentatyától, aki ha nézte is élőben Bayer „orgoványi erdő” Zsolt nagykörúti felszólalását, biztos nem emlékszik már belőle semmire, hiszen mégiscsak egy „demens vénember”.

Hű, na most összezavarodott a rendszer, szokott olyat, s mintha a NER öklei elfelejtették volna egyeztetni az óráikat, vagy csak arra várnak, hogy az a „gazember” ott, Rómában majd jól nem válaszol a levélre, és akkor jöhet a következő kör, hogy a pápát hidegen hagyják a magyar katolikusok, nekünk harangoztak, és így tovább. Remek lesz.

Szóval Niedermüller Péternek nem kellett volna mást tennie, csupán annyit mondani: „rosszul fogalmaztam, elnézést”. Akar a csuda ideológiai vitákat, azoknak is megvan a helye, de nem itt és most. Az is lehet, hogy amire gondolt, abban igazság lakozik, de hibázott, mindenki hibázhat. A valódi ügy az, ami ezután következett, a nagy kérdés, amiért mi is beleálltunk az egészbe: vajon képes-e bizonyítani az ellenzék jelenleg vezető ereje, hogy maga mögött hagyta a huszadik századot. És erre meg is adta sajnos hamar a választ csúsztató közleményével, mellébeszéléssel, arroganciával; azt hogy nem. Ez az érdekes ebben, a mentalitás, s hogy nincs új a nap alatt.

Az eset a sivár magyar politikai ugar öszvér állatorvosi lova. Minden, ami ezután jön, másodlagos. Vagy legalábbis többszörösen bizonyított. Tudtuk eddig is, hogy a Fidesz egészen ijesztő erővel tudja manipulálni híveit, igen, a b-közepet látva az ijesztő szó a legjobb. Jellemző az az „öregúr”, aki a 444 videójában arra a kérdésre, hogy antirasszista-e annyit tudott hirtelen válaszolni, hogy „ööö”, de azért ott volt, és vonult, mert ez parancs, érik a narancs.

Tudtuk eddig is, hogy a Fidesz és a DK, mint két szélsőség szépen kiegészíti egymást, tökéletesen működött most is a fizikusok által csak „Orbán–Niedermüller-együtthatónak” nevezett energiaelnyelő, így születik rövid távon politikai haszon az elmebajból. És azt is tudtuk, hogy a frusztráltan öklüket rázók többségét is megrángatta az élet, nekik sem könnyű, ezért is bíznak az atyuskában, s hagyja őket hidegen a korrupció, a valójában rossz kormányzás ténye. Értsük meg őket, hogy aztán tovább tudjunk lépni.

Merthogy a kérdés inkább az, hogy mi következik ezután. Mondjuk, inkább hosszabb távon. Merjük feltételezni, hogy a csendes, józan többség még valóban többség, és ha el is távolodott a közélettől, az ilyen ügyeket látva, hallva minden szélsőségre azt mondja, „na kösz, ezt nem”. Generációváltás kell ehhez? Annyit azért csak nem kell várni, az idő ennél gyorsabban dolgozik nekünk. És aztán jobb lesz. Tudom, mindig ezt mondták, de mi van, ha most majd tényleg? Nevezzük úgy ezt az eseménysort: elrettentő példa. Ami talán tanulságokkal bír.

És hogy érezzük-e mi a felelősséget, elvégre mégiscsak lapunk robbantotta ki ezt a legutóbbi balhét? Érezzük hát, és egyikünknek sem hiányzott. De akkor is: csak pár szó kellett volna. Úgyhogy részünkről annyit: nem a tükör a hibás.